2016. április 25., hétfő

Második Fejezet - Joyce

Joyce

Sajnos szembe kell néznünk a ténnyel, hogy leérettségiztünk. És hogy megkaptuk az eredményeket. És egy csomó minden jár azzal, ha az ember leérettségizik, de túl vagyunk ezeken is, és miénk a nyár. Az én érettségim nem lett ragyogó, de nem panaszkodhatok. Danielé kitűnő lett. Anya meg is jegyezte neki "Ezt nem hiszem el. Egy helyes, izmos, és még okos srác is a lányom legjobb barátja. Nekem nem lehetne ilyen?", mire apa felháborodott, hogy ott van neki ő. Haha, látszik, hogy házasok.
 Szóval, a nyárra nem volt semmi tervünk, de én az első szabadnapomat úgy kezdtem, hogy elmentem futni egyet a tóhoz. Kicsit messze van a házunktól, de már megszoktam a távolságot. Mivel korán reggel indultam, nem nagyon voltak ott, kivéve egy-két idős nénit, akik szeretnek ide járni. Mikor odaértem, ledobtam az edzőcipőm, és a tóba lógattam. Percekig figyeltem a vizet, mikor hirtelen megcsörrent a telefonom.
 - Igen? - vettem fel Danielnek.
 - Joyce... Joyce, azt hiszem, randira hívtak.
 - Óóó! Kicsoda?
 Nem válaszolt egy ideig - Greg. - izgatottságomban felsikítottam, de gyorsan abba is hagytam, mert megzavartam a nyugalmat, és kaptam egy nénitől pár "mit sikoltozol, te huligán?!" pillantást.
 - Ez fantasztikus. Mit mondott?
 - Nos, lehet, hogy nem örülsz neki, de ezt meg kell tenned értem, légyszi, Joyce!
 - Mit kell megtennem? - már nem voltam olyan izgatott, és vártam a választ.
 - Öhm... Páros randi.
 - Kivel kell mennem? - sóhajtottam.
 - Nos...
 - Blake!
 - Ugye van Greg legjobb barátja, Tom, aki... Jelenleg szingli - próbáltam felidézni Tomot, de nem nagyon figyeltem meg eddig. - De szerintem egész okés a srác.
 - Daniel, ezt még meghálálod nekem. Belemegyek egy vakrandiba.. - morogtam.
 - Köszönööm, bébi. Holnap este lesz. Figyelj, átugrom hozzátok délután, jó?
 - Jó.
 - Most hol vagy?
 - A tónál. Mindjárt indulok haza.
 - Rendben. Majdnem azt mondtam "oksza". Ezért te vagy a hibás! - felnevettem, mire ő letette. Még nézelődtem egy ideig, aztán eldöntöttem, hogy indulhatok haza.
 Daniel, ahogy mondta, délután kettőkor toppant be a házba. Csak anya volt otthon, de ő is dolgozott, ő volt az újság szerkesztője, mindenesetre lekötötte a figyelmét, és csak kikiáltott Dannek, hogy "Van fagyi a mélyhűtőben". Susan az egyik barátnőjéhez ment aludni, én meg éppen csokis kekszeket tömtem magamba.
 - Istenem, ha ennyi szart eszel, még elhízol. - ült le mellém a kanapéra. Kérdőn és hívogatóan néztem rá, majd elvett egyet a kis zacskóból - Ha ragaszkodsz hozzá..
 - Mi van Greggel? Összejön? - hajoltam közelebb hozzá.
 - Lehet, hogy nem... Tudod, hogy ő nem..
 - Vécépucoló? - felnevetett.
 - Igen, az, szerintem hazudott a munkájáról - kicsit szomorúnak látszott.
 - Jaj, Daniel, nem tudhatod! Simán lehet, hogy csak valamit félreértetted. Mit mondott?
 - Semmit, de olyat se, amiről üvölt, hogy "Hallod, vécépucoló vagyok, de mindenki azt hiszi, egy benzinkútnál dolgozom!" - mosolyogva meglöktem, aztán elvettem még egy csokis kekszet. - Egyébként mikor kell dolgoznod?
 - Holnap délelőtt bemegyek, és háromkor végzek. Aztán mehetünk a randira.
 - Jó.. Kicsit izgulok. Most tényleg velem történik ez? Randira megyek Greggel?
 - Pontosan! - nevettem fel, aztán a tévét néztük tovább. Egy főzős műsor ment. - Szeretem ezeket nézni. Semmi értelmük sincs, de mégsem olyan, amit lehet utálni.
 - Igen... Bár inkább néznék focit. Focit.
 - Dan - suttogtam, mire a szemembe nézett - Tudom, hogy nem szereted a focit.

***

Másnap a munkába busszal mentem, Daniel kivételesen nem aludt nálunk, elígérkezett egy családi mozizásba. Este én is néztem egy vígjátékot a gépemen, és hülyeség lenne azt mondani, nem kötött le, mert egyenesen király volt. Éjjel egykor még Carterrel telefonáltam, mert "eszébe jutott kimenni a mosdóba, amiről eszébe jutott az otthagyott rúzsom, és felhívott." Persze nem hagytam ott semmimet, de szívesen beszélgettem vele. Mondjuk vagy egy óráig még fent voltam miatta.
 Ha azt gondoljátok, hogy csak fiú barátaim vannak, és hogy fiús vagyok, akkor szólok, ez így nem igaz. Igaz, hogy többet vagyok fiúkkal, de van egy pár lány barátnőm is (például Jess, Rachel és Heather), akikkel szoktam zártkörű partikat szervezni, hogy kibeszélhessük a fiúkat, vagy csak úgy, dumáljunk. Daniel hiába meleg, nem igazán lányos. Oké, néha mikor már túl sokat van velem, használ olyan kifejezéseket mint az oki és a "puszi" elköszönésnél, de én nem szoktam ilyeneket mondani, úgyhogy magától jönnek nála ezek.
 Egyébként afféle recepciós vagyok Linda kozmetikájában. Még tavaly vettek föl, mert szükségem volt pénzre, de természetesen nem én vagyok az egyetlen recepciós, váltogatjuk egymást. Nincs sok dolgom; bejön valaki, elmondja, hogy melyik időpontra jött, elmondom, merre kell menni, és miután végeztek, fizetnek nálam. Nem nagy cucc, gépezhetek közbe, de ébernek kell lennem, különben mehetek máshova dolgozni. De nyár után egyetemre megyek, úgyhogy már csak nyaranként dolgozok itt. Daniellel azt terveztük, közös egyetemre megyünk, és remélem így is fog alakulni.
 - Sziasztok! - léptem be az ajtón.
 - Helló - köszönt vissza Riley, az egyik munkatársam. - Hogy van Dan?
 - Jól - nevettem fel.
 - Még szingli? - kacsintott rám. Hát igen, mindenhol akadnak imádói.
 - Nem sokáig - mosolyogtam, és lepakoltam a kis asztalkámhoz.
 - Kár érte. Pedig szívesen elmentem volna vele valahova.
 - Sok a dolga, de majd megkérdezem.
 - Danielről van szó? - lépett ki a mosdóból Sandra, szintén manikűrös munkatársam.
 - Igen, és nem sokáig marad szingli - rázta a fejét Riley bágyadtan.
 - Jaj, pedig olyan kis aranyos. Mikor látogat meg minket? - vigyorgott Sandra, aztán leült az egyik várószékre. Még nem volt benn senki, csak mi, meg gondolom valahol Linda, bár lehet, hogy egy páran előjönnek még a "Daniel" név hallatán.
 - Nem tudom, hívjátok fel, és kérjétek meg, hogy nem jönne-e be - ráztam a fejemet elképedve.
 - Jó ötlet! - Riley már elő is kapta a telefonját, pötyögött valamit, aztán már tárcsázta is Danielt. - Szia! Nincs kedved ma bejönni a szalonba? Joyce nem tud hogy' hazamenni.. Persze, nyugodtan. Oké. Szia, Daniel.
 - Na? - kérdezte izgatottan Sandra, mire felnevettem. Hogy lehetnek ilyen őrültek?!
 - Ebéd után beugrik, és megvárja, amíg Joyce végez.
 - Oké, már nem azért, de nektek nem veletek egyidős pasikkal kéne randiznotok, és nem az én barátommal?
 - Szivi, két év korkülönbség nem számít - vágta rá Riley.
 - Bocs, nekem három - nevetett fel Sandra. - Ó, itt van Ella!
Egészen ebédig beszélgettünk, miközben már nyitva voltunk, és jöttek a vendégek. Pletyiztek egymás közt, miközben dolgoztak, és az érkező nőkkel is. Igazából nélkülük biztosan nem bírnám ki ezt az unalmas munkát, viszont velük egy percig sem unatkozom. Ebédidőben kiraktuk a táblát, hogy "Ebédszünet van, el lehet húzni", persze nem pont így, és rendeltünk pizzát.
 Mikor már az utolsó falatokat ettük, Daniel belépett az ajtón.
 - Szervusztok, hölgyeim! - vigyorgott, aztán odalépett hozzám - Kérsz pudingot?
 - Tele vagyok pizzával, inkább nem.
 - Reméltem, hogy ezt mondod - vigyorgott tovább gonoszan, ami annyira jól állt neki, hogy az éppen arra haladó Ella (törzsvendégünk) sem tudta kibírni egy halk sóhaj nélkül.
 - Szia, Dan - lépett oda hozzá Sandra, és nyomott két puszit az arcára - Milyen jól nézel ki ma!
 - Ti sem panaszkodhattok.
A lányok (és persze az idősebb munkatársaim is) jól kifaggatták Dant, hogy mostanában mi van vele, ő meg egy újságot olvasgatva (vagyis, pontosabban úgy téve, mintha újságot olvasna) válaszolgatott és mesélt nekik. Ő is meghallgatta az összes történetet,amit ma megtudtak és még hozzá is szólt. Három órakor megjelent Luther, az egyik recepciós, akivel váltogatjuk egymást, hogy most ő jön, mi meg elköszöntünk a többiektől.
 - Gyere máskor is! - mosolygott Riley Danre, én meg nevetve kijjebb toltam őt.
 - Sziasztok, lányok!
Linda még délelőtt szólt, hogy holnap délután kell bemennem, amire megint felhívta a figyelmemet, mire nevetve kezdtem bólogatni, és már szabályosan tuszkoltam kifelé barátomat az ajtón.
 - Akkor megyünk a randidra? - szálltam be a kocsijába, mire körülbelül azt mondtam volna, hogy elfelejtett alsógatyát felvenni.

Sziasztok! Hogy tetszettek a részek? Húha, nem tudtam volna tovább bonyolítani ezt a mondatot?! 
Várom a kommenteket, irtakozzatok fel és pipáljatok!:) 
Jövő héten érkezik a következő!;)
XxC&C

Kettő - Lilith

"Csak lépj tovább és ne törődj azzal,
 amit mások gondolnak.
 Tedd azt, amit tenned kell, 
önmagadért."
- Johnny Depp

- Áá! - sikítottam fel, mire az előttem álló valaki is felordított, mire úgy megijedtem a hangtól, hogy én is megismételtem.
- Ki.. ki vagy? - kérdeztem remegve. Elég sok horrort láttam már, hogy tudjam, az egyedül járkáló fiatal lányok mindig meghalnak. Mindig.
- Én vagyok..- hörögte - Én vagyok.. Jason vagyok - sétált ki a holdfénybe Jas unottan a kezeit kitárva. - Aki itt sikítozik, meg nem más, mint Mira. Miért, kit vártál? A mikulást?
Hatalmasra tágult szemekkel néztem az öcsémet. Bevallom, arra vártam, hogy valami olyasmi történjen, mint a sötét zsarukban, és kiderüljön, hogy az öcsém egy mutáns űrlény, és kitörölje a memóriámat. Hm.. túlságosan élénk képzelettel vagyok megáldva, azt hiszem.
- De miért járkáltok egyedül az éjszaka közepén? - vontam össze a szemöldököm, majd elgondolkoztam - Várj, jobb kérdés. Mit kerestetek a bokorban?
***
- Miért nem tudsz végre választani egyet? - toporgott mellettem Miranda.
Ma délelőtt elkezdtünk nekem keresni valami állást, nyári munkát, vagy ilyesmi. És még mindig nem találtam egyetlen megfelelő helyet sem. Csak lepukkant bárokat, ahol csapost kerestek. Hát, nem mondok el túl sokat azzal, hogy nem vagyok valami jó benne.
- Hányszor mondjam még el? - kérdeztem unottan.
- Még egyszer - vágta rá, mire elfintorodtam.
- Ne akadékoskodj. Tegnap én sem nyafogtam, amikor a piros, és a kék ruha között vacilláltál. Aztán végül a narancssárgát választottad - sóhajtottam unottan.
- Aha, persze. Csak konkrétan leordítottad a fejem, hogy igyekezzek, vagy otthagysz - világosított fel, mire megvontam a vállam. Az nem az én bajom.
- Oh, nézd - fogtam meg a karját, majd a hatalmas "PINCÉRT/PINCÉRNŐT KERESÜNK!" feliratos táblához húztam, ami egy bár ajtaján lógott. A bár felett piros neonnal a Red Rose felirat volt kiírva.
- Remek. - bólogatott Mira - Nézzük meg - sóhajtott.
A terem nagy volt, az ajtóval szemben márvány pult húzódott, ami mögött egy csapos lány forgolódott. A helyiségben csak egy két ember tartózkodott.
Odaléptem a pulthoz, majd megköszörültem a torkomat, mire a lány meglepetten fordult felém, mire rámosolyogtam. Fontos az első benyomás.
- Szia, mit adhatok? - vonta fel a szemöldökét. Először rám, Mirára, aztán megint rám nézett.
- Öhm.. izé.. - Nagyon értelmes vagy, Lilith, így tovább. Ennyit a jó benyomásról - Szia, Lilith Blake vagyok, és láttam, hogy pincérnőt kerestek - intettem zavartan az ajtó felé. Na, jó. Ez már szánalmas. Kihúztam a hátam, majd oldalra döntöttem a fejem - Szeretnék jelentkezni.
- Oh, várj egy kicsit! - mosolygott rám, majd a tekintetével körbe pásztázta a termet. - Anne! - kiáltotta, majd a kezével intett egyet. Nemsokára egy alacsony lány jelent meg, akinek platina szőke hajában pink csíkok vegyültek.
- Mi az? - kérdezte rágózva. Tipikusan az a "mindent és mindenkit leszarok" típusnak nézett ki.
- Ő itt.. - biccentett felém - Lilith Blake. Jelentkezett pincérnőnek.
- Óóó.. - lepődött meg, majd felém fordult - Szia, én Anne Montrose vagyok. Gyere!
 Átvágott a termen, majd egy meredek lépcsőhöz lépett.
- Azt hiszem, én itt maradok - szólalt meg Mira a bárpult mellől.
- Oké - néztem vissza rá, majd megvontam a vállam, majd a figyelmemet az előttem lévő meredek lépcsősorra tereltem.
Fent egy hatalmas terem volt, amiben cigaretta füst, és alkohol szag vegyült. A terem bal oldalánál egy tölgyfa ajtó nyílt. Anne ehhez az ajtóhoz vezetett, majd két kopogás után benyitott.
- Ben! Hoztam neked egy pincérlányt! - taszított meg egy kicsit. A szoba egy egyszerű iroda volt, egy sima asztallal, CD-kel, és papírokkal. Az asztal mögött egy nagyjából 25 éves fiú ült, aki az érkezésünkre felnézett a papírjaiból.
- Szóval? Pincérnek jelentkeznél? - nézett rám kérdőn.
- Igen. - bólintottam.
- Van munka tapasztalatod?
- Igen, régebben egy kávézóban voltam pincér  - bólintottam.
- Bírod a strapát? - Hogy bírom-e a strapát?
- Igen. - válaszoltam magabiztosan.
- Nagyszerű, holnap kezdesz - válaszolta, majd felírt valamit a papírjára, nekem pedig kitágultak a szemeim. Csak így? Ilyen egyszerűen? - A délelőtti, vagy az esti műszak felelne meg inkább?
- Az esti.
- Rendben, akkor holnap, este hat. Ne késs! - intett, majd a papírja fölé hajolva újból leírt valamit rá, aztán az egérrel lejjebb görgetett a gépen, majd megint lejegyzett valamit. Egy darabig még ácsorogtam ott, amikor rájöttem, hogy részéről ennyi volt.
- Köszönöm. - mondtam, de vagy nem hallotta, vagy nem érdekelte, mivel nem válaszolt.
Gyorsan megfordultam, majd kiléptem az ajtón. A fal mellett Anne várakozott, a telefonját nyomkodva. Eddig észre se vettem, hogy kiment a szobából.
- Na, felvett? - vonta fel a szemöldökét, mire bólintottam egyet, és a lépcső felé indultam.
Lent Mirát az egyik kisebb asztalkánál találtam meg. Egy pink színű italt kortyolgatott.
- Ez mi? - huppantam mellé, mire megvonta a vállát.
- Nem tudom. Kérsz? - nyújtotta felém.
- Aha.
***
Zavartan léptem be a Red Rose ajtaján. És habár még csak hat óra volt, a hely tele volt emberekkel. A pincérek össze-visszarohangáltak, talán négyen, öten is voltak. Tétován mentem beljebb, a pultos lány szúrt ki először, és intett, hogy menjek oda hozzá. 
- Szia! - köszönt, majd kinyitotta a pult ajtaját. Beléptem, mire intett a kezével, hogy kövessem. Egy folyosóra léptünk be, amiben különbözően felcímkézett szobák voltak - volt ott raktár, öltöző, meg személyzeti férfi/női mosdó. A lány egy öltöző feliratú terembe terelt, majd kinyitotta a sarokban álló szekrényt, majd kivett belőle egy.. pólót?!
- Ez mi? - kérdeztem megszeppenve. Igazából egy ruha volt, de abból a fajtából, amiből félig kint van belőle mindenem. Ráadásul szűk volt, és fekete. De azért felvettem, bár egyáltalán nem illett a fekete bakancsomhoz. 
- Hát, egyenruha. Látnod kellett volna az előzőt.. - nevette el magát, mire elhúztam a számat. - Tehát - kezdett magyarázni -, itt lenn - intett az ajtó felé - van a bulizós, piálós rész, ahol vannak a késői after party-k. Tudod, ilyen táncikálós cucc, a tánctérrel nem kell nagyon foglalkoznod, csak a szélső asztaloknál tegyél néha néhány kört. A különbség - dőlt előre -, a fenti rész. - mutatott a feje felé - A bevétel 80%-a onnan jön. A munkaidőd azzal fog telni, hogy ott szlalomozol. Ott vannak a nagy cápák, kártyáznak, és méregdrága italokat vedelnek, pókereznek, dartsoznak, krikett, meg amiket azok szoktak - legyint - Egyébként May vagyok! De most menjünk, teltház van! - hadarja, aztán ki is lépett a folyosóról.
És tényleg. Egy pillanatra nem álltam meg, föl-le futkároztam a lépcsőn, hogy fent is fel tudjam venni a rendeléseket, közben teljes hangerőn üvöltött mindenféle remix, meg dubstep.
Még mindig rengetegen voltak, amikor Anne lépett oda hozzám.
- Ügyes voltál! - vigyorgott rám, miközben megveregette a vállam - Nyugodtan haza mehetsz, lejárt a műszakod!
- Öhm.. ez biztos? - néztem körül, ahol még mindig olyan sokan voltak, mint amikor érkeztem, sőt. 
- Igen, ne parázz, percek kérdése, és jön a váltás - nevetett rám - Én is nemsokára megyek - mondta, mire bólintottam, és hátramentem az öltözőbe. 
Kifelé menet felszedtem a táskámat, majd odaköszöntem Maynek.
- Szia! - intett a lány. - Ó, várj! - szólt utánam mire megtorpantam - Holnap kicsit korábban kellene bejönnöd, és nektek kellene kinyitnotok. Mármint neked, meg az egyik pincérsrácnak. A többieknek dolguk van, és holnapra szabadnapos vagyok, szóval Jeremy lesz a pultos - mutatott a szőke srácra, aki az egyik pultot törölgette.
- Okés, és hánykor pontosan?
- Négykor. Csak szedjétek le a székeket, meg töröljétek le a pultokat, és töltsétek fel a készleteket. - magyarázta, mire bólintottam. Egy utolsót intettem nekik, majd kiléptem az éjszakai párás levegőbe.
Otthon fáradtan estem be az ágyamba, majd levettem a kedvenc könyvemet az éjjeli szekrényemről, és ott folytattam, ahol tegnap befejeztem. 
Nagyjából 100 oldalt olvastam, amikor ránéztem az órára. Hajnali három. Nagyjából másfél órát olvastam eddig, és már teljesen lemerültem, mint a telefonom. Jut eszembe, fel kellene raknom töltőre. Na, mindegy.
***
Másnap fáradtan keltem fel, bármibe le mertem volna fogadni, hogy hatalmas karikák vannak a szemem alatt. 
- Pfuj, de szarul nézel ki! - kiáltott fel Mira amikor leértem.
- Kösz - dünnyögtem, majd töltöttem magamnak a pulton lévő kávéból. - Tegnap sokáig fent voltam. Dolgoztam. Jut eszembe, hány óra van? - kortyoltam bele a cicás bögrémbe, de rögtön vissza is köptem, majd undorodva kiöntöttem a csapba. - Mi van ebbe? 
- Só  - vont vállat, mire döbbenten néztem rá. 
- Mi a fészkes fenéért raktál a kávéba sót? - kérdeztem, mire megvonta a vállát. 
- Véletlenül azt raktam bele. 
Ittam egy kis vizet, majd bekaptam pár falatot.
- Szóval hány óra van?
- Fél négy - jelentette ki, mire félre nyeltem. Az öklömmel a mellkasomra csaptam.
- Mi?
Felrohantam a lépcsőn, majd szabályosan beestem a szobámba. Gyorsan magamra kapkodtam az első kezembe akadó ruhát, meg egy sima balerina cipőt.
Felkaptam a táskámat, majd egy "dolgozni mentem!" kiáltással kiléptem az udvarra. Gyorsan beléptem a garázsba, azon imátkozva, hogy a jó öreg motoromba legyen elég benzin. Szerencsére Daniel gondját viselte, így teli tankkal bődült fel, mire azonnal kigurultam, és elhajtottam a házunk elől.
Nagyjából 15 percbe telt, mire odaértem. Az épület mögötti személyzeti parkolóhoz vittem a kicsikém, majd beszaladtam az épületbe.
Az egyik asztalt Jer törölgeti, mire odaintek neki.
- Szia.. öö.. - gondolkodott el - Lilith. Ez az. Szia Lilith! - intett vidáman, mire elnevettem magam.
Ebben a pillanatban lépett be a pincér fiú, akiről tegnap May beszélt. Kikerekedett szemekkel bámultam rá. Ő egy papírköteget tart a kezében, amit figyelmesen lapozgat. Fekete, enyhén göndör tincsei a szemébe hulltak, aminek olyan a színe, mint a viharfelhőnek. Alapvetően vékony testalkatú, de pont ott izmos, ahol kell. Egy fehér pólót, egy sima farmert, egy bakancsot, és egy fekete kötényt viselt.
Képzeletben jól nyakon vágtam magam. Ha Mira hallaná a gondolataimat, tuti valami olyasmit mondana, hogy "ilyet se hallani minden nap a szádból..bár nem is a szásból hallom. Haha"
És ekkor felnézett. Jól van, viselkedj természetesen.
- Hello! - intettem neki, mire felvonta a szemöldökét.
- Angyalom, szerintem nagyon eltévedtél - felvontam a szemöldökömet - Mármint.. - húzódott a szája gúnyos mosolyra - Nem úgy nézel ki, mint akik ide szoktak.. járni - tudom, tudom, hogy ez nem annyira sértő, de úgy mondta, mintha én egy óvódás lennék, és éppen a játszóházból jöttem volna.
A tekintetembe belesűrítettem minden fagyosságot, és kihúztam magam.
- Itt dolgozom - vetettem rá egy gyilkos pillantást, majd átdobva a hajam a vállam fölött megfordultam, és beléptem a folyosóra. Puffogva ráncigáltam le magamról a gönceimet, majd kaptam fel a munka ruhámat, és a kötényemet.
Először a székeket szedegettem le, aztán letöröltem az asztalokat, majd felsöpörtem a padlót. Előszedtem a telefonomat, majd küldtem egy üzenetet Mirának, hogyha van kedve, akkor jöjjön be hozzám. Az üzi elküldése után egy másodperc múlva jött a válasz, hogy "Ok". Hát, ezt megbeszéltük.
Nagyjából fél óra múlva megérkeztek a többiek is: Nick - a másik pincér -, és Sophie - egy pincérlány, aki tegnap is benn volt.
Red Rose-ban ma is rengetegen voltak. Amikor azt mondom, hogy egy szusszanásnyi időm sem volt, nem túlzok. Amikor Mira megérkezett, dobtam neki egy képzeletbeli puszit, és rohantam is tovább.
Jeremy fantasztikus pultos volt. Olyan, mint amiket a filmekben látni: dobálta össze-vissza a poharakat, rázta, meg tudom is én, de látványos volt, az biztos - a barátnőm az ő bámulásával töltötte szabadidejét, amiből, valljuk be, akadt bőven.
Fent az asztaloknál pókereztek, dartsoztak, vagy éppen biliárdoztak, és szívták a dohányt - mint May megjósolta-, ami miatt majdnem megfulladtam. És habár rengetegszer beszóltak, és undorító megjegyzéseket tettek rám, ami miatt legszívesebben felpofoztam volna őket (sajna, Ben teljességgel megtiltotta az ilyesmit, amire Anne figyelmeztetett tegnap), de rengeteg borravalót kaptam, szóval szinte meg is érte.
Az alsó szinten hangosan üvöltött a zene, a tánctéren alulöltözött lányok vonaglottak, a kisebb boxokban baráti társaságok iszogattak, míg a pultoknál vegyesen mindenki volt, és ordibálva próbálták Jeremy és a bunkó pincér fiú - aki szintén a pult mögött ügyeskedett - tudtára adni, hogy mit szeretnének.
A műszakom végén - nagyjából 21 óra tájt - fáradtan dobtam le a kötényemet a székre, majd átvedlettem a fekete farmeromba, és a szürke kötött pulcsimba. Felkaptam a táskám, majd futó lépésben indultam kifelé. Miranda már az ajtóban várakozott, de intettem neki, hogy még pár pillanat, majd felszaladtam az emeletre, és meg sem álltam az ajtó előtt. Ott megtorpantam, majd kopogtam kettőt, és benyitottam.
- Hello, én..
- Áh! Már vártalak! - bólintott Ben - Anne, és Damien szerint fantasztikusan teljesítesz. Szeretnél maradni ezek után is? - kérdezte, mire bólintottam. Bár a munka kegyetlen volt, nagyon elfáradtam, és a munka ruha is kissé.. kicsi, de élvezem, és ráadásul meglehetősen jól fizet. - A munkabeosztásod hogy felelne meg?
- Öhm.. - szeppentem meg - Izé, nekem a hétvégék jók, meg mondjuk legyen hétköznap két nap. - haboztam. - És az esti műszak.
- Jó, akkor Kedd, Csütörtök, Szombat, és Vasárnap. Hétvégén négytől kilencig, hétköznap pedig hattól tizenegyig. - próbáltam elraktározni az információt, de majd otthon mindenképpen felírom. - Mit mondtál, mi is a teljes neved? - Még nem mondtam.
- Lilith Blake.
- Telefonszám? - kérdezte, miután feljegyezte a nevemet. Lediktáltam a telefonszámomat, majd hátra léptem kettőt.
- Köszönöm - biccentettem neki, majd megfordulva elhagytam a helyiséget.
***
Amikor Mirandával hazaértünk bekapcsoltunk egy filmet, és alaposan kitárgyaltuk a munkahelyemet, a főnökömet, a pincérnőket, és a helyes pasikat, akiket ott láttunk.
Éppen azt ecseteltem, hogy a szexi bunkó pincér fiú mennyire bunkó, és blah, amikor megérkezett Daniel és July a.. nem tudom honnan.
- Helló nővérkém és Mira! - köszöntött Dan.
- Sziasztok! - köszönt Jade, mire összeszorítottam az ajkaimat. Annyira.. irritáló. Nem is tudom. Egyszerűen nem szimpatikus. Pedig az volt, oh, még mennyire örültem, hogy végre valaki kihúzza az öcsémet a csigaházából, de akkoriban még olyan baráti körben voltam, akik szó szerint utálták őt. És mint természetes emberi reakció - követtem a viselkedésüket. Persze, az rég volt, de már megszoktam, hogy a hibáit listázom fel. Ez van. Meg amúgy is. Sótlan, buta, és értetlen.
Mirában nagyon bírom, hogy szinte kitalálja a gondolataimat - egyszerre pattantunk fel, és indultunk a szobám felé, ahol bekapcsolta a telefonján lévő lejátszási listáját, ami tele van depis, komor számokkal, valamint rengetegszer le van töltve Mira mesterhármas zenéje: a Fix you a Coldplaytől, Under Alex Hepburntől, és a Maps a Maroon 5-tól. Az elején még szerettem is ezeket a számokat, de már legalább százszor hallottam. Nem valami üdítő.
Nagyjából éjfél volt, mire elaludtunk, habár már nagyon fáradt voltam, amikor hazaértem akkor is, de tudtam, hogy Miranda addig nyafogott volna, ameddig ébren nem maradok. Szóval inkább a könnyebb utat választottam.
Másnap abban a kellemes öntudatlanságban ébredtem, hogy délelőtt van. Na, ja. 13 óra. Hogy a francba tudok ennyit aludni?
Fáradtan ásítva siettem le a konyhába, ahol senkit nem találtam. Ja, persze. Mira a nagybátyjához látogatott el egy napra, ugyanis nem messze lakik innen, Danielről fogalmam nincs, Jas az egyik haverjánál van, anya pedig szokás szerint dolgozik.
A hűtőhöz sétálok, majd lehajolva belekukkantok. Szokás szerint tele van mindennel, tejjel, sajtokkal, legalább hat különböző vajjal, és a tegnapi megmaradt kaja, amiről eddig nem is tudtam.
Kiveszem a legszimpatikusabb vajat, a sonkát, és a kígyóuborkát, ami már kicsit meg van poshadva.
Kiveszek a kenyérkosárból egy zsömlét, ketté vágom, majd beleszórom a dolgokat. Anya készített nekem ki kávét, ezért berakom a mikróba fél percig, majd azt is a kezembe véve indulok ki a teraszra.
Elhelyezkedem a kényelmes fotelbe, majd a lábammal közelebb húzom a szembe lévőt, és felpakolom rá a lábfejeimet.
A zsömlét három falásra eltüntettem, aztán a kávét is utána küldtem.
Az edényeket megfogva battyogtam vissza a konyhába, és beleraktam a csapba a tányért, míg a bögrét a pultra helyeztem le.
Felszaladtam az emeletre, majd átvedlettem fürdőruhába, mivel szándékomban állt ma fürödni egy kicsit. Fogtam a (nagy)táskámat, majd pakoltam bele minden szükséges dolgot: naptej, telefon, pénz, törülköző, könyv, fülhallgató, napszemüveg, lakáskulcs, motorkulcs.
Az igencsak hiányos öltözékem felé vettem egy rövid gatyát, és egy fekete, hatalmas pólót, amit Dantől nyúltam le még, annó. A lábaimat egy barna, bőrsaruba bújtattam, és kész is voltam.
A lépcsőn lefelé valósággal száguldottam, bezártam az ajtót, majd felpattantam a ház falánál álló járművemre, beindítottam, és elindultam a tónak a strandja felé, ahol szokás szerint rengetegen tanyáztak, viszont amellett található az én kis titkos helyem, ahova senki nem jár.
Az odajutáshoz csak annyit kell tenni, hogy meg kell kerülni egy kiálló, hatalmas sziklát  a vízben, ami félig a parton van, majd egy kis átjáró barlang szerűségen átmenni, és már ott is voltunk. Ezt még az itteni bandámmal fedeztük fel.
Először azt hittem, hogy nyugodt lesz ez a két és fél órám. Hát, tévedni emberi dolog.
Amikor odaértem teljesen meglepődtem, habár erre számíthattam volna. Liz, Chris, és Drew üldögéltek a köveken, amiket régebben hordtunk még oda, ülőalkalmatosságnak használva. Chris szinte semmit sem változott, de Liz és Drew.. Az előbbinek leengedett, lila melírcsíkos haja és kissé gót stílusa helyett szőke, rendezett kontyba fogott frizurája, rózsaszín toppja, és bézs színű szoknyája lett, míg az utóbbi.. jézusom. Elsőre meg sem ismertem. Drew régebben a tipikusan kocka srác volt, fekete keretes szemüveggel, vékonyka testalkattal, és rövidre nyírt hajjal. Ehhez képest.. a szemüvege sehol sem volt, isteni testtel, és homlokába hulló homokszőke tincseivel üldögélt lazán a kedvenc helyén. Na igen, ez az én kis csapatom.
Egy ideig némán álldogáltam, felvetettem azt a lehetőséget magamban, hogy hátat fordítok, és már ott sem leszek, de a lábaim teljességgel tiltakoztak ez ellen. Elsőként Liz vett észre, aki miután meglátott értetlenül meredt rám, majd eltátotta a száját, és a villámgyorsan felugrott, majd mint egy rakéta szó szerint ledöntött a lábamról, és így félig a vízbe borultunk. Nevetve löktem rajta egyet, így leborult rólam, és ő is a vízben landolt mellettem.
- Hogy kerülsz ide? - mászott vissza rám ugyanannyi lelkesedéssel, mint az előbb - Várj, mióta vagy itthon?
A szemüvegemet lecsúsztattam az orromra, majd hátrahajtottam a fejem a vízbe, ami a hajamat, és a pólómat kezdte áztatni.
- Hát, igazából hazaköltöztem, nagyjából.. - tűnődtem - Na jó, fogalmam sincs. Talán Szerdán, vagy.. Csütörtökön. Nem tudom, valahogy így.
- És azóta nem kerestél meg? - szegezte nekem vádlón a mutató ujját, majd előrébb hajolva szinte belemászott az arcomba.
- Öö.. izé.. Dolgoztam. - motyogtam zavartan, ugyanis ez csak a fél igazság, ugyanis egyszer-kétszer eszembe jutottak, de nem vettem rá magam, hogy elinduljak Chris-székhez. - Tudod, van az az út.. tudod, azokkal a nagy járdákkal, meg minden, van egy ilyen bár-féle, és ott felvettek pincérnőnek..
- A Red Rose-ba? - tátotta el a száját, mire bólintottam, de nem értettem, hogy hogyan találta ki, hisz azon az úton legalább van négy bár, amiben állást találhatnék - Látjátok? - csattant fel a háta mögé nézve - Mondtam, hogy tökre hasonlított Lilithhez! De ti: "Áááá, nem, tuti, hogy nem! Felismerném" - mélyítette el a hangját, mire a fiúk felröhögtek.
Liz leszállt rólam, majd a kezét nyújtva engem is felsegített.

2016. április 18., hétfő

Egy - Lilith

Barát az, akire figyelsz, mert fontos számodra a sorsa. És figyel rád, mert fontos számára a te sorsod. Barát az, aki megért - s akit mélységesen megértesz. Nem tudtok egymásnak hazudni. Túl közel van. Mintha magaddal beszélnél.
- Müller Péter

A nappaliban be volt kapcsolva a tv, ám amikor beléptem senki nem volt ott. Értetlenül álltam egy darabig, majd elkiáltottam magam:
- Megjöttem!

Első Fejezet - Joyce

Joyce

- Most akartuk kérdezni, Joyce, ma este elmennénk apáddal szórakozni egy céges buliba. Nem maradnátok vigyázni Susanra?
Utáltam ezt a kérdést. Imádtam a szüleimet, imádtam otthon lenni, de mikor valakinek szülinapi bulija van, arra már csak udvariasságból is illik elmenni. Főleg Carterére.
 - Ó, Mrs. Taylor, sajnáljuk, de ma van Carter születésnapi partija. Meg vagyunk hívva - tömte magába Daniel a makarónit.
 - Nem tudnátok ezt kihagyni? Csak most az egyszer!

Prológus

Joyce
Susan nem tudja, hogy volt egy nővére.
Én azonban tudom, hogy volt egy húgom. Aki meghalt. Nem elhunyt, nem eltávozott; ő meghalt, méghozzá megölték. Vagyis, ez az én elméletem. De nem is ezzel kezdem.
 A nevem Joyce, és végzős vagyok. A legjobb barátom, Daniel, mindig mikor benyit a szobámba (természetesen kopogás nélkül) azzal kezdi:
 - Joyce! Nincs kedved futni?
Persze ezt nem gondolja komolyan, ugyanis ő utál futni. Vagy sétálni. Vagy lemászni az ágyról.
Sokan, mikor szóba jön Daniel, ezeket mondják: "Nem félsz, hogy Daniel szerelmes beléd?", "Szerelmes vagy Danielbe?", és a kedvencem "Nem fog molesztálni, ha ott alszik nálatok?".
 Nos, leszögezném, hogy a legkevésbé sem aggódok emiatt. Nem azért, mert naiv vagyok, hanem mert Daniel meleg, de ezt persze senki sem tudja, ezért kérdezik ezeket a badarságokat. Sokszor nevetgélünk ezeken, néha eljátsszuk, hogy járunk, hogy ne kezdjék el Danielt szívatni a férgek, vagy a családtagjai ne hozzák fel a témát, a jó öreg "Van barátnőd?" kérdéssel. Daniel anyja sem tudja az igazságot, de hát nem is hibáztathatom a srácot. Ha elmondaná neki, valóságos világvége lenne. Jóban vagyok Daniel családjával, de van neki egy nővére, Lilith, aki nem áll szóba velem. Soha.
 Szóval, Daniel ma is ezzel a mondattal kezdte. Éppen a tankönyveimet rendezgettem az íróasztalomon, mikor a szívbajt hozta rám.
 - Jaj, már vártalak! Csuklottam, de szerencsére elmúlt - mosolyogtam rá. Becsukta maga mögött az ajtót, és elnyúlt az ágyamon. Daniel helyes srác, és sok lány van oda érte. Ha tudnák, hogy szinte minden nap az ágyamban heverészik, ki is tépnék a hajamat.
 - Mi a mai programod?
 - Hát, ma kellett volna a szalonba mennem, de szóltak, hogy ma nincs nyitva, valami izé történt a vegyszerekkel, szóval szabad vagyok. - törökülésbe leültem az ágyam mellé, és a haját kezdtem babrálni.
 - Király. Ma van Carter szülinapja, vár minket este. 
 - Ó! Fel kellett volna köszöntenem - húztam el a szám - Nem énekelünk neki egyet? - kinyitotta a szemét, és kérdőn nézett rám.
 - Joyce. Lehet, hogy több bennem a női hormon, mint a férfi, de ennyire ne vidd túlzásba.
 - Naa, pedig megérdemelné - nevettem fel, de nem válaszolt. Elővettem a telefonom az ing zsebemből, és megnyitottam a Messengert. - Utolsó lehetőség, Daniel Blake, vagy itt hagylak, és megyek futni. - sokszor hagytam itt, mikor haragudtam rá. Olyankor lement a nappaliba, és tévézett, amíg vissza nem jöttem, de tudom, hogy unatkozik nélkülem.
 - Jó - sóhajtott egyet. Megfordult, és fájdalmas arccal kezdte velem énekelni hangüzenetbe a Boldog szülinapot. Miután befejeztük, elküldtem Carternek, és küldtem hozzá szíveket is. - Miért szoktál énekelni az embereknek szülinapjukon? Nem elég annyi, hogy "Boldogat", és kész?
 - Ejj,ti fiúk, mit is tudtok a szülinapokról! - vágtam fejbe vigyorogva - Ez mindenkinek jólesik. És szinte mindig Carternél bulizunk, szegény anyja nem győz takaríttatni minket.
 - Az igaz, de szerintem akkor is elég annyi, hogy...
 - Remélem nem smároltok - nyitott be hirtelen a húgom, Susan az ajtón. Gorombán néztem rá.
 - Hugi, mikor tanulod meg, hogy kopogni kell?
 - Daniel se szokott!
 - És ezt te honnan tudod? - csóváltam meg a fejem.
 - Ahh. Csak annyit akartam mondani, hogy kész az ebéd.
 - Sokáig tartott, de megbocsájtok, ha makaróni a kaja - pattant fel Daniel, és már le is futott a lépcsőn. Őrült.

Lilith
Sóhajtva szálltam ki Mira Audi A4-eséből. Már legalább 3 órája úton vagyunk, szünet nélkül, szóval sejthetitek, hogy teljesen elgémberedett minden tagom, a nyakam pedig begörcsölt. Hiába a kényelmes bőrülések, ez még mindig nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé.
 Kezeimet a fejem felé nyújtóztatva sétáltam hátra a csomagtartóhoz, majd kivettem belőle a cuccaimat, és a hűtőtáskát, majd a hátsó ajtóhoz sétáltam, és fél kézzel bekopogtam az ablakon. Miranda álmosan emelte fel a fejét a háttámláról, majd hunyorogva kilesett az üvegen.
-Gyere, Mira - biccentettem a fejem a házunk felé, majd hátráltam két lépést, hogy ki tudja nyitni a kocsiajtót.
Mikor kitámolygott (közben majdnem rám esett) szembe fordult a házunkkal és csücsörítve tanulmányozta. Fejét kicsit oldalra döntötte, szemöldökét össze-, majd felvonta.
- Na, mi van, cica? Nem jó? Nem muszáj bemenned. Pár utcányira van egy hotel - vigyorogtam rá, tudva, hogy ígyis-úgyis itt maradna.
- Ne! Menjünk be.
Mosolyogva ráztam a fejem, majd előhalásztam a zsebemből a kulcsaimat.
 A házunk körül frissen nyírt volt a fű, a házunk falai régen almazöld színben pompáztak, most viszont inkább halványzöldre emlékeztet. A kapunk kicsi, körülbelül a csípőmig ér. Errefelé minden háznak ekkora a kerítése, hiszen nem gyakran fordulnak elő a betörések, habár az egyetem környékén mindenhol legalább 1,5 méteresek voltak.
Miután a kulcsot elfordítottam a zárba, a könyökömmel belöktem az ajtót, ami nyikorogva nyílt ki..