Első Fejezet - Joyce

Joyce

- Most akartuk kérdezni, Joyce, ma este elmennénk apáddal szórakozni egy céges buliba. Nem maradnátok vigyázni Susanra?

Utáltam ezt a kérdést. Imádtam a szüleimet, imádtam otthon lenni, de mikor valakinek szülinapi bulija van, arra már csak udvariasságból is illik elmenni. Főleg Carterére.

 - Ó, Mrs. Taylor, sajnáljuk, de ma van Carter születésnapi partija. Meg vagyunk hívva - tömte magába Daniel a makarónit.

 - Nem tudnátok ezt kihagyni? Csak most az egyszer!

 - Szívesen segítenék, de anya, kihagytam már miattad Nick, Brooke, és Holly szülinapját is. Carterére had menjek! 

 - Akkor mit csináljunk Susannal? Nem hagyhatjuk egyedül itthon.

 - Megkérdezhetem Lilith-t! - kapta fel a fejét Daniel. Várakozóan néztem rá. Vette az adást, és már hívta is nővérét. - Szia, Li, lenne egy kérésem.. Ne, ne tedd le! Igen. Igen, ez fontos lenne.. Susanra kéne vigyáznod egy pár órára. Tudom, nem tehetek róla!.. Hú, nagyon köszi, meghálálom. 1 óra múlva legyél itt. Szia! 

 - Meg van oldva - mosolyogtam, miután Dan letette a telefont. Anya és apa összenéztek, majd szinte egyszerre vonták meg a vállukat. Szerintem nekik teljesen mindegy, csak had menjenek buliba. 

 Akkor folytatnám Margaret történetét. Már említettem, hogy szerintem gyilkosság történt. 6 éves volt, én meg 7, de még mindig tisztán emlékszem rá. Sokat játszottunk együtt, sőt, rengeteget. Minden babát felöltöztettünk, és gyakran tartottunk nekik szépség-napot. Egy éjjel eltűnt. Akkor este, lefekvés előtt azt mondta nekem "Egy bácsi tegnap megkérdezte tőlem, merre lakok, mire azt feleltem, egy várban. Álmomban el fogom vezetni őt oda". Én meg egy babámat szorongatva elaludtam. Reggel, vagy talán hajnalban, a telefoncsörgésre ébredtem. Nem emlékszem, ki vette fel, és arra sem, hogy először sírt-e vagy ordított. Mire kimentem a szobámból, a szüleim együtt sírtak és ordítottak, én meg csak álltam, és fogalmam sem volt, mi történt.

 A rendőrség azt mondja, baleset történt. Azt mondják, hogy Margaretet elütötte egy autó akkor este, mert kiszökött az ablakon. Mindenfélét bemeséltek nekünk, és nem tudom, ők elhiszik-e, amit mondanak. Viszont én nem hittem. A húgom halála után pár nappal azt álmodtam, hogy Margaretet megkötözték, és egy autó elé dobták. Ennyi történt az álmomban, de én azóta szentül hiszem, hogy nem baleset volt. Biztos, hogy nem az volt.

 - Joyce, Dan! - nyitott ajtót Josh, és átölelt minket - Jól nézel ki - mosolygott rám, én meg csak nevetve a vállába bokszoltam. Beljebb léptünk a házba, ahol már voltak vagy húszan.

 - Hányan leszünk? - kérdeztem.

 - Még jönnek egy páran, de ennyi - vonogatta a vállát Josh, aztán kiment a konyhába. Mielőtt felakaszthattam volna a kabátomat, valaki felkapott, és ledobott a kanapéra. 

 - Helló, Carter! Még egyszer boldog szülinapot. De ez nem volt túl szép fogadtatás - fintorogtam.

 - Ó, hidd el, mások örülnének, ha én, a kigyúrt focista emelgetném őket. - nyújtotta ki a nyelvét rám.

 - Ezzel vitatkoznék - röhögött fel Tod, az igazi focista. Carter még arra sem szánta el magát, hogy naponta fekvőtámaszozzon. 

 - Te örülnél neki a legjobban! - "vágott vissza" Carter - És meg is tudnám tenni, de előtte kell egy kis sós mogyi. 

Daniel lehuppant mellém a kanapéra, és aggódva érintette a kezét az arcomhoz.

 - Ugye nem bántott? - majdnem elvigyorodtam, de sikerült megállnom.

 - Szerintem súlyos is lehetett volna - bólintottam.

 - Carter, te szemét, bántottad a nőmet! 

Az említett döbbenten lépett vissza a nappaliba (egy kis tál sós mogyoróval, természetesen).

 - Ti..

 - Hm? - néztem rá ártatlanul.

 - Együtt vagytok? - kérdezte. Pár pillanatig némán vizslattuk, aztán kitört belőlünk a nevetés. - Most mi van? Mi van? Rach, járnak? - kérdőn fordulgatott körbe.

 - Jaj, ne vedd már őket komolyan. Soha nem fognak járni - rázta meg a fejét Rachel, mi meg befejeztük a nevetést.

 - Ti alattomosak!

 - Carter, ezen a héten harmadszor hiszed el - vigyorgott Daniel.
 - Oké, én vagyok az egyedüli, aki simán elhinné? Folyton együtt jöttök-mentek. Még a végén kiderül, hogy sziámi ikrek vagytok.
 Még beszélgettünk, nevetgéltünk, a tortát a srácok Carter arcába nyomták, amiért Daniel egy kicsit fel volt háborodva "Most egyek arcos tortát?", de aztán igen, evett arcos tortát. Hajnali kettőkor elköszöntünk, és beszálltam Daniel kocsijába.
 - Nálad vagy nálam? - kérdezte.
 - Nálam - feleltem, ő meg hazáig vezetett. Ilyenkor ő sajnos nem ihat alkoholt, de én helyette is ittam eleget, így kicsit kába voltam. Meg tök részeg.
Leparkoltunk a ház előtt, aztán halkan beosontunk, fel a szobámba. Igazából vannak előnyei annak, ha a legjobb barátod meleg. 1, öltözködhetsz előtte 2, aludhatsz vele egy ágyban 3, beszélhetsz a pasi-ügyeidről. Tiszta haszon.
 Mikor már mindketten pizsamába voltunk, bedőltem az ágyamba. Az elég nagy ahhoz, hogy ketten is elférjünk, ezért szoktam megengedni Danielnek, hogy nálunk aludjon. Anya nem kérdez semmit, tudja, hogy csak barátok vagyunk, és szerintem sejti, hogy Daniel nem hajt a lányokra, mert mikor felnyújtózkodom a kakaós üvegért, nem bámulja a fenekem vagy a kilátszódó hasam, inkább a telefonján fontoskodik.
 - Joyce - szólal meg rekedten és halkan.
 - Igen?
 - Mit tennél, ha kiderülne, szerelmes vagy belém? - kicsit kuncogtam, de aztán őszintén válaszoltam.
 - Valószínűleg megkérnélek, hogy csókolj meg, de aztán el is undorodnék a nyáladtól.
 - Ennyire biztos vagy benne?
 - Eléggé.
 - Én is... Jó éjt, Joyce.
 - Neked is, Daniel.

***

Azt hiszem, apa legalább annyira háborodik fel reggel, mint Susan, mikor Daniellel lemegyünk a konyhába, és reggelit csinálva magunknak találós kérdésezünk. Carter szülinapi bulija után, reggel, olyan másnaposan ébredtem, hogy nem tudtam, fel tudok-e egyáltalán állni. Daniel szokásához híven hozott nekem 1 liter vizet, és úgy mentünk csak le.

 - Daniel, miért csinálod ezt velem? - rökönyödött meg apu a kávéfőzőnél, mikor leértünk.

 - Pontosan micsodát, Mr. Taylor?

 - Reggel kilenckor lejössz a lányommal a szobájából póló nélkül. De nem hívod randira! 

 - Természetesen nem hívhatom randira, hiszen ő a húgom - vigyorgott. Én előkaptam a tejet és a kakaóport, hogy kis erőt nyerjünk.Vagy egyszerűen csak finom a kakaó.

 - Na majd egyszer elkaplak, és akkor nem menekülsz - rázta apa fenyegetően az ujját, majd letelepedett az egyik fotelba újságot olvasni. Apa nagydarab volt, és csupa izom, anya meg alacsony és törékeny. Én valahol a kettejük között megálltam. De szerencsére megvoltam 168 centi.

 - Persze, Mr. Taylor. - Daniel mindig is udvarias volt a szüleimmel. Imádta őket, de nem hiszem, hogy viszonozták. Dan lassan 3 éve minden második nap nálunk alszik, úgyhogy értem én a szüleim kétkedését. 

 - Na, Jo? - ült fel a konyhapultra Daniel - áramütés által, vagy éhen -és szomjan halva?

 - Huh, várj.. Az áramütéses mennyire fáj? - elővettem kenyeret, és vajjal kezdtem a szeleteket kenegetni, miközben Daniel elolvasta, hogy mit tartalmaz a kakaópor. Szerintem már vagy hatodjára olvasgatja, de nem igazán érdekli. 

 - Nagyon. És nem is valami gyors. De a másik opció még lassabb.

 - Akkor legyen az éh, -és szomjhalál. Egy őrült néni a házatokba, vagy egy ép elméjű cápa?

 - Ez meg honnan jött? - röhögött fel. - Úgy érted, melyikkel találkoznék szívesebben?

 - Igen.

 - Cápa. Bár rettegek tőlük, tudom, hogy kell elijeszteni vagy hátráltatni őket. Mondjuk meghalhatok. De egy őrült néni mellett biztosan meg is halok. Ja, cápa.

 - Te vagy az egyetlen ember a világon, aki a cápát választaná - forgattam a szemem mosolyogva, aztán a kezébe nyomtam a parizeres szendvicsét.

 - Kösz. És erre még visszatérünk. - elővette a telefonját, és a száját harapdálva nyomogatta.

 - Mit csinálsz? - fürkésztem. 

 - Semmi különöset - próbálta eltenni, de én kikaptam a kezéből. Először utánanyúlt, de végül megadóan engedélyét adta. Feloldottam a telefonját (2222, nem valami biztonságos zár), és az első, amit kiadott, egy beszélgetés volt. Méghozzá Greggel, az osztálytársával. A srác elég jól néz ki, és Daniel többször is megjegyezte, mikor elment előttünk "formás popó"..

 - Dan! - suttogtam - Tetszik neked! Miért nem mondtad el?

 - Shh! Nem is tetszik, csak beszéltünk. - úgy láttam, elpirul. Te-jó-ég. Daniel Blake elpirult egy fiútól.
Ezt bele kell írni a történelemkönyvbe.
 - Nekem ne kamuzz! - a vállába bokszoltam, de meg sem érezte. Talán. - Majd még mesélsz nekem Gregről - koppintottam fejbe, aztán én is bevonultam a nappaliba a reggelimmel.
 Nem tudom, meddig bámultuk a tévét, míg anyuék ki nem jelentették, hogy elmennek (dolgozni, vagy vásárolni, vagy.. hova is?), és hogy vigyázzunk addig Susanre. Aki a szobájában volt, mert miután látta, hogy Daniellel vagyok, egy brownival el is vonult. Miután anyuék becsukták maguk mögött az ajtót, Daniel megbökte a vállamat.
 - Haragszol rám? - kérdezte boci szemekkel.
 - Igen.
 - Na. - rázott meg óvatosan - Meséljek? - a tévéről újra ránéztem, és elmosolyodtam.
 - Mindent tudni akarok!
 - Okés, szóval igazából nincs semmi köztünk. De még az év elején megkérdezte, korrepetálnám-e franciából, mert abból jó vagyok, és szeretne letenni egy középfokú vizsgát, én meg rábólintottam, de ezt te is tudod - bólintottam, és figyeltem tovább - Szóval, a segítségemmel le is tette a félévnél. És tegnap megköszönte, még a buliban..
 - Greg ott volt a tegnapi bulin?
 - Később érkezett, de te akkor már nem voltál szomjas - nevetett - Szóval, este egy csomót beszélgettünk, és gondolom azért nem tűnt fel neked, mert a focistákkal ivó versenyeztél. Amire nem volt szükség az állapotodban, de mindegy. Aztán csak most írt, hogy majd vár minket egy hét múlva a szülinapi buliján, de.. gondolod, hogy Greg... - kicsit ideges volt. Persze, ez érthető is.
 - Daniel, ha belegondolsz, Gregnek nem volt barátnője kilencedik óta - világosítottam fel halkan, hátha Susan meghallja.
 - Akkor... - teljesen felizzott a szeme, és elvigyorodott - Akkor beindul a Daniel-féle flörtölés.
 - Jaj, csak azt ne - nevettem fel, aztán az ölébe döntöttem a fejem, és elterültem a kanapén. A Simpson család ment.
Azt szeretjük.