Ötödik Fejezet - Joyce

 - Azt hittem, már sose jöttök! - köszöntött minket Jess, mikor felismert.
Daniellel az egész napot a kertben töltöttük - piros pacsiztunk, vagy képeket készítettünk (igazán művésziek lettek), vagy csak szimplán a telefonunkat nyomkodtuk. És háromnegyed tízre meg is érkeztünk Carterékhez - igazán nem tehetek róla, hogy késtünk, ugyanis Dan vagy hatszor átöltözött ("Ez nem olyan tiszta", "Ebben nem látszik a nyakam!", "Ugyan már, hiszen Greg is ott lesz, Joyce!").
 - Szia, Jess - mosolyogtam rá, és miután beléptünk a házba, beüvöltöttem a hangzavarba; - CARTER! Sziaaa.
Cartert hamarosan meg is pillantottam, aki egyből átölelt - már kicsit jól érezte magát, és talán túlságosan is szeretett mindenkit maga körül.
 Jess hamar elráncigált a fiúk köréből, és egy viszonylag csendesebb helyre húzódva vigyorogva elkezdte mondani, hogy ma este mindenkinek bemutatja az új barátját, Curtot, aki hamarosan be is mutatkozott nekem. Ők igazán illettek egymáshoz; Jessnek hosszú, aranybarna haja van, amihez kedves arc, és kissé dundi alak párosult, amitől még szerethetőbbé tette magát, viszont a természete nem volt felhőtlen, és a mellette álló magas, sötét hajú, még sötétebb szemű Curtről üvöltött a "Kemény vagyok, úgyhogy ne szórakozz a barátnőmmel"-arckifejezés, aminek örültem.
 Jessnek már jó ideje nem volt barátja, így kicsit nehezen kezelte ezt a helyzetet, viszont a fiúk és Rachel se zavartatta magát; bátran odaszóltak Curtnek, ha éppen mellette volt valami, amire szükségük volt. Tod hamarosan odacibált a focistákhoz, akik eldöntötték, hogy pókerezni szeretnének, így egy kisebb csoportban hallgattam Tod tanácsát, miszerint hogyan lépjek következőleg. Jól szórakoztam, ahogy mindannyian próbáltunk póker-arccal egymás szemébe nézni, és sajnáltam is, hogy Daniel nincs velünk. Amikor ez átvillant az agyamon, megnyújtva a nyakamat kerestem fürkészni a barátomat a kisebb tömegen keresztül. Amint kiszúrtam, integetni kezdtem felé, de észre se vett, és a következő pillanatban már Greg állt nekem háttal, így nem láthattam Dant. Elhúztam a számat, és miután kortyoltam egyet egy citromos sörből (talán... Talán Joshé, vagy valami Keviné?...), újra a játékra összpontosítottam.
 Carter a játék vége felé, mikor kiesett, úgy döntött, ő "epret kíván" és miután levette a pólóját, kisétált az éjszakába. Tod röhögve otthagyott, hogy visszaterelje részeg barátunkat, mikor egy ismerős arcot pillantottam meg odakint. Felálltam a helyemről, hogy jobban lássam, és mikor felismertem, eltátottam a számat. A dögös pincérfiú az étteremből!
 - Csá, Jack! - hallottam valakinek a hangját, aki épp belépett a helyiségbe.
 - Figyeljetek, megyek. A zsetonjaimat osszátok el - röhögtem Joshra és Heatherre, akik éppen nagyon törték a fejüket.
 - Jó - szólt Josh, egy pillanatra se méltatva engem.
Gyorsan kikerültem pár embert, és amikor megláttam, hogy Jackson egyedül van, roppant lelkesen mentem hozzá.
 - Hoppá, csak nem egy pincér tévedt erre? - vigyorogtam rá, és mikor észrevett, majd felismert, félig döbbenten, félig boldogan nézett rám.
 - Joyce? Te hogy kerülsz ide? - próbált kicsit hangosabban beszélni, hogy halljam, amit mond.
 - Te hogy kerülsz ide? Én szinte itt lakom.
 - Ó, meghívott ide egy barátom. Nem igazán voltam még erre, de úgy látszik, megérte eljönnöm - kedvesen mosolygott, én meg legszívesebben arcon csókoltam volna. Ne légy hülye! 
 Már éppen mondani akartam valamit a szerencséről, de egyszer csak megláttam magam előtt Danielt, aki nagyon zihált, és kétségbeesetten nézett rám.
 - Menjünk innen, Joyce - nyöszörgött, és nem is kellett hangosabban mondania, egyből megértettem. Az ajtó felé biccentettem, és gyorsan lehadartam Jacksonnek, hogy mennem kell. Kifelé menet megláttam Todot is, aki támogatta Cartert.
 - Tod, elmegyünk, de majd mondd meg Carternek, hogy nagyon jó volt a buli, jó?
 - Oké, sziasztok - mondta kissé bizonytalanul, de azért megértően. Kisiettem az ajtón (immár a táskámmal), és odarohantam Dan kocsijához, amibe ő már bent ült, és nagyon úgy tűnt, hogy ugyanannyira rémült, mint én, miután láttam.

***

 - Oké. Most már elmondod, mi történt? - kérdeztem óvatosan, mikor a házuk előtt leparkolt. Nem szólt egy szót se egész út alatt, úgyhogy követtem a példáját.

 - Joyce, én... - nyelt egyet, aztán felém fordulva belefogott; - Mikor odaértünk Carterékhez, te már ott se voltál. Így bementem a konyhába valami kajáért, mikor megláttam, hogy ott van Greg. Beszélgettünk, kint voltunk a nappaliba és néha néztük, ahogy pókereztek, aztán Greg egyszer csak... Egyszer csak megcsókolt - az utolsó szót úgy mondta, mintha valami borzalmasan ijesztő dolog történt volna.

 - És? - megkönnyebbülten felnevettem - De hát ez jó hír, nem? Tetszel neki, és... Daniel? - Dan kifelé bámult, és nem szólt egy szót sem. Aztán újra felém fordult.

 - Iiigen... Túlreagáltam - sóhajtott, és legyintett egyet, de még mindig furcsán néztem rá - Hazaviszlek, jó? Anyukádéknak már biztos elege van belőlem...
Ha eddig furán néztem, akkor nem tudom, milyen arcom lehetett ezután. Döbbenten meredtem rá, miközben beindította a kocsit.
 - Hol van Daniel, és mi a francot csináltál vele? - kérdeztem minden vicc nélkül.
 - Ezt hogy érted?
 - Komolyan...
 - Nyugi már, csak az agyamra ment az adrenalin, azt hiszem. Semmi gond, oké? Ó, egyébként Josh meghívott minket egy kis táborozásra, 2 hét múlva. Benne vagy? - a hangja érdeklődően csengett, de nem nézett rám.
 - Öhm.. Aha, hova megyünk?
 - Valamilyen erdőbe, vagy... tisztásra? Na mindegy, ahol sátorozhatunk.
 - Jó, rendben, jól hangzik... De ugye tényleg semmi baj?
 - Ugyan, csak... Tudod, már rég nem volt ilyesmi velem - mosolygott. Elfordítottam a tekintetem, és az utat kezdtem bámulni. Mi van vele? Talán még valami történt vele, amiről nem mesélt?...
 Azonban ezekre a kérdésekre nem kaptam választ, mert már le is parkolt a házunk előtt, és egy vidámnak álcázott köszönéssel otthagyott a táskámmal, és a savanyú arckifejezésemmel együtt.

Olah! Borzasztó sok kihagyással, de itt a rész!:D Bocsánat, de nagyon benne voltunk a "vizsgákban" - amik nem is vizsgák, de mindegy - és nem nagyon volt időnk írni, de most itt vannak, extra hosszúsággal - oké, ez nem igaz. Próbalunk időben készek lenni, de ez nem mindig megy, de már itt van az év vége! (Ha jól tudom, nekünk 7 nap)

XxCarlie&Chloe

Öt - Lilith

Minden barát egy-egy világot testesít meg bennünk, egy világot, amely esetleg nem létezett, mielőtt belépett az életünkbe, és csupán a találkozás hozta létre.

- Anais Nin

A kocsiban még akkor is dübörgött a zene, amikor Mira lelassított és megállt Wilmington hatalmas plázája előtti parkolóban. Mindenhol nyüzsögtek az emberek, rengeteg autó állt a sorokban, a járdákon túristák fotózkodtak a hatalmas szökőkútakkal, amikkel jóformán tele van minden a városban.
- Ki-ki-kiszállás, Hey ho! - dalolt Mira. - És kiszállás és kiszállás, a kiszállóból, kiszállás!
- Ez milyen dal? - kérdeztem összezavarodva.
- Ja, nem tudom. Csak úgy jött - vonogatta a vállát. - Azt akartam, hogy szállj ki.
- Ahha. Értem - vontam össze a szemöldökömet, aztán elnevettem magamat. Szerintem csak mi találhatunk ki ilyen hülyeségeket.
Gyorsan átfutottunk az út túloldalára, és beléptünk a mozgóajtón, ahol megint csak hihetetlenül sok ember áldogált és tolongott. Az egyik lány rálépett a lábamra, és fiú pedig véletlenül meglökött. Oké, azt nem állítottam, hogy a tömeget is szeretjük, de ez hozzá jár. Itt vannak a város legjobb boltjai, az It's Book könyvesbolt egyik legnagyobb boltja, és Mira szerint "király húrok", "penge pengetők", meg "szupcsi leárazások" vannak. Ráadásul van egy nagyon jó bolt, ahol régies szabású ruhákat, cipőket és kalapokat árulnak, és egyszer sem bírtuk megállni, hogy ne menjünk be.
- Hova menjünk? - kiabált a fülembe Mira, mire megvontam a vállamat.
- Mrs. Tarrynhez? - kérdeztem. Mrs. Tarryn a már említett régiségbolt vezetője, és eléggé jóban vagyunk vele, már kiskorom óta ismerem, és borzasztóan rajong a régi dolgokért.
Amikor Mira bólintott egymás kezét szorongatva indultunk meg a bolt felé, hogy nehogy elsodorjon egymástól az embertömeg, mivel van egy sanda gyanúm, hogy akkor egy ideig nem látnánk egymást.
A boltba belépve a már megszokott poros szag fogadott minket. Mrs. Tarryn a púlt mögött ücsörgött, és egy régies hajómakett megjavításán ügyködött, és észre se vette, hogy bejöttünk. Mrs. Tarryn a hatvanas évei elején járó hölgy volt, aki mindig mozgásban volt, ötleteket gyártott, és egyszerűen imádta a régi cuccokat.
- Jó napot! - kopogtatott Mira az ajtón. Mrs. Tarryn ijedten rezzent össze, mire mindketten bocsánatkérően néztünk rá - Sajnálom, nem akartam megijeszteni  - szabadkozott.
- Ugyan - legyintett - Gyertek beljebb.
Az üzletben rajtunk - és Porcicán, a macskán kívül - jóformán nem volt senki. A polcok rogyadoztak a könyvektől, kis szobrocskáktól, makettektől, és mindenféle régi tárgytól.
Én rögtön a könyves részleghez léptem, amit még mindig nem tudtam teljesen átböngészni, pedig már kiskorom óta ide járok.

Nagyjából másfél óra múlva egy kávézóban ültünk, én kettő, elképesztően jó állapotú antikvár könyvvel gazdagodva, míg Miranda legalább hét darab bakelit lemezzel, és egy baglyos ékszerdobozzal.
Alex, a pultos - aki Mira szerint "Hiiih, de cukiiiii" -, feltűnően flörtölt a barátnőmmel, én meg próbáltam nem zavarni. Egyébként, természetesen pont most nyelek félre, és kapok köhögőrohamot, de amúgy próbáltam csendben megfulladni. Egyébként pedig, természetesen pont most borítom ki a sótartót, amit Alexnek kellett feltakarítania. Próbálkoztam egy kétségbeesett bocsika pillantással, mire a fiú küldött egy elnéző mosolyt felém.
Már amikor azt hittem, hogy mindjárt beletüsszentek a beszélgetésükbe, vagy véletlenül hátratanyázok a széken, esetleg valami egyéb cikiséget csinálok, hirtelen beszélgetés csapta meg a fülemet. Na, nem az az alapzaj, ami eddig is volt, hanem a hangos, jól-érezzük-magunkat-és-ezt-ki-is-mutatjuk zsivaj, amire nagyjából mindenki odafordítja a tekintetét.
Na, még ez is. Természetesen, ki lép  be a társaság utolsó tagjaként? Már nem azért, de nagyjából az elmúlt pár napban folyton találkoztam vele. Kezdem úgy érezni, hogy követ.
A kapucnimat a fejemre húztam, és próbáltam a kiengedett hajam mögé rejtőzni.
- Öh.. te mit csinálsz? - érdeklődött Mira egy te-nem-vagy-normális tekintettel.
- Öö.. nagyon.. hi-hideg van itt - húztam össze a dzsekimet. Még egy pillanatig furcsa pillantással méregetett, aztán visszafordult Alexhez, aki vadul integetett valamerre a hátam mögé, és nekem egy szörnyű balsejtelmem támadt, ami sajnos beigazolódni látszott.
- Sziasztok srácok! - intett nekik - Ők itt Mira és Lilith! - mutatott be lelkesen.
- Hello! - köszönt Mira egy biccentéssel.
Óvatosan hátrafordultam.
Mögöttem egy szőke hajú, vigyorgó srác állt, melette egy kínai, komoly srác, aki úgy nézett ki, mint aki nem tud mosolyogni, aztán Damien - enyhén megemelt szemökdökkel, amolyan "mit keresel itt?" tekintettel mért végig, habár lehet, hogy ez inkább a "milyen kicsi a világ" mosolya. Nem tudtam eldönteni.
Valamint, egy lány, aki a komoly fiú kezét szorongatta, és afféle ripacs-libának nézett ki a hosszú, lángvörös hajzuhatagával, és az extrém cuccaival (példának okáért, a lila, szőrös lábbelije, vagy a stoppolt könyökű neonzöld zakója), de a legfurább az egészben, hogy ezt olyan természetességgel viselte, hogy egészen jól állt neki.
- Sziasztok! - intettem egy kicsit. A tekintetem Damienre tévedt. Egyfajta néma párbeszéd zajlott le közöttünk.
"Mindenhol belédbotlok. Szerintem ezt a sors akarta így" - szűrtem le a szemtelen, flörtölős vigyorgásából.
"Gondolod?" - néztem rá unottan.
"Egészen biztos vagyok benne, angyalom."
- Beavatnál? - Mira nem tűrte, ha valamiből kimarad, és most határozottan ez történt.
- Ő itt Damien - intettem a munkatársam felé, aki még mindig idiótán vigyorogva integetett. Mirának leesett az álla. - Na mindegy.
- Lányok - folytatta Alex, mintha mi sem történt volna -, ők itt: Leah, Brian, Scotty, Damient ezek szerint már ismeritek, és.. ennyi.
A banda - mert magamban elneveztem őket bandának -, az asztalunk köré tolt pár széket és Alexet futkároztatva rendeltek mindenféle süteményt, meg üdítőt.
- Miért van rajtad kabát? - hallottam meg Dam hangját magam mellől. Valószínűleg idétlenül vigyorog. És, ding-ding, amikor odafordulok, szinte kivakítja a szememet a tökéletes fogsora.
- Rajtad miért nincs? - kérdeztem a trikójára utalva. - Amúgy meg, hideg van. Te nem fázol? Csak mert, én igen - dugtam zsebre a kezemet. Hazugság! Már most éreztem, hogy kezdek beizzadni a kabátom alá, a kezemmel próbáltam kicsit eltolni magamtól az anyagot, hogy legalább minimálisan szellőzzön. Damien nevetett. Pontosítok, Damien kinevetett engem.
- Hát, már nem azért, angyalom, de szerintem perzselő a forróság - mélyítette el a hangját.
- Mire célzol? - kérdeztem halkan. Érztem, hogy ellepi az izzadság a tarkómat. És a legszörnyübb, hogy egyetlen mondatával érte ezt el.
- Arra, hogy.. - simított végig az arcélemen. Szinte alig kaptam levegőt - ..majd' megsülsz abban a kabátban  - nevetett fel. - Nyugodtan vedd le! Nem kell miattam megsülnöd.
Összeszűkült a szemem. Hogy az a..
Magamban puffogva lehúztam a cipzáromat, és a szék háttámlájára terítettem.
Magamban megjegyeztem, hogy egyetlen mondatára habogós libává változok, és ez egyáltalán nem jó, így eldöntöttem, hogy benne vagyok a játékban.
De ezt a játékot ketten játszák.
Akármi is legyen ez.
És akármi is legyen a célja.
Áldottam Mira eszét, amikor rám eröltette a fekete "ki mindent" pólót, így elkezdődhetett az első fázis, a kidolgozott tervemből, aminek még csak az első fázis pár részlete van meg, és azt is csak valami béna sorozatban láttam.
Kicsit kényelmetlenül érzetem magam, ahogy láttam munkatársam leesett állát, de azonnal visszanyertem az önbizalmamat, ahogy megláttam barátnőm elismerő, nagyon is büszke pillantását.
Vigyorral az arcomon emeltem a kezemet az eltátott szájához, és a mutató ujjammal egy kicsit feljebb toltam az állát, mire észbe kapva a szememre vándorolt a pillantása. Elég kétségbeesetten nézett rám.
- Mi van? Te kérted! - vontam vállat. Kicsit beljebb húztam magam alatt a székemet, és neki láttam a sütim elfogyasztásához.
- Hé, ez ügyes volt - lökött meg Leah, aki a bal oldalamon ült, mire elvigyorodtam, és megvontam a vállamat.
- Szórakoztató piszkálni őt - kuncogtam - Habár az már kevésbé vicces, amikor ő csinálja velem.
- Ja, igen. Azt már én is megtapasztaltam - fintorodott el - Majd kinövi.
- Tényleg? - húztam össze a szemöldökömet.
- Nem - nevetett fel, és előttem átnyúlva fülön pöckölte az említettet. Ő felhúzta az orrát, és az említett részéhez szorította a kezét, ami kifejezetten aranyos megjelenést kölcsönzött neki. Úgy nézett ki, mint egy kiscica, akinek meghúzták a bajszát.
Leah-val egész könnyen lehetett beszélgetni, elég hasonló az izlésünk, bár ő inkább a filmekért van oda, én pedig a könyvekért. Kiderült, hogy Briannel már három éve járnak, és hogy sokkal jobban kijönnek, a látszat ellenére. Aztán pedig legalább egy óráig áradozott róla, és az sem zavarta, hogy az illető mellette ül, és néhány résznél eléggé zavartan tekintgetett felé.
Damien telefon csörgése szakította meg a beszélgetést, ugyanis a bandából mindenki elhallgatott, és enyhén idegesen figyelték a fiút, aki kicsit arrébb vonult, hogy tudjon nyugodtan beszélgetni. Pár mondat után visszasétált, és célzatos pillantásokat küldött a többiek felé, akik azonnal szedelőzködni kezdtek.
- Bocsi, lányok, most mennünk kell. Öö.. - akadt meg Alex, és innen tudtam, hogy nem nagyon fogják az igazat elmondani.
- Családi vacsi - vigyorgott kicsit kínosan Leah, és oldalba lökte a fiút.
- Mi? Mind rokonok vagytok? - kérdezte Mira, akinek láthatóan nem esett le.
- Igeen, egy nagy család: ott az anyuci, apuci, a gyerek, és a kiskutya is. Nem egyértelmű? - forgattam a szememet.
- Ilyenkor össze szokott gyűlni mindenkinek a családja - magyarázkodott Brian, mire az "égre" néztem - pontosabban a plafonra. Amúgy Brianről kiderült, hogy szokott mosolyogni. Nagy néha. De a beszélőkéje elég jó.
- Oké, oké, értem én. Na, menjetek már - hesegettem a kezemmel.
- Húha, valaki nagyon bír minket - vigyorgott Scotty, mire felnevettem.
Miután a csapat elment még megittuk a kávénkat, aztán fizetés után mi is leléptünk. A könyvesbolt előtt szétváltunk - én bementem, Mira pedig először egy fagyizóba, aztán pedig a cédés boltba, én pedig bementem és elmerültem a könyvek birodalmában.
Másfél óra múlva - ami nekem nagyjából öt percnek tűnt -, hat könyvvel a táskámban mentem a kocsihoz, ahol már Miranda várt.
- Hol voltál már ennyi ideig? Legalább fél órát vártam! - meredt rám mérgesen.
- Huppsz.
- Huppsz, marha jó! Ezzel ki lettem engesztelve - tette karba a kezét, és szemforgatva beült a vezető ülésre.
Hát, nem igazán lett kiengesztelve, de meghallgatta, amit hablatyolok a könyveimről, és nem küldött el a francba. Haladás!

Negyedik Fejezet - Joyce

Joyce

Következő nap megint futottam, de most senki sem volt a parkban. Pedig nem is mentem olyan korán. Megint kicsit lógattam a lábam a tóban, mivel iszonyú meleg van már most, nyár elején.
 Mikor menni készültem, láttam valamit megmozdulni egy közeli fánál. Összeráncolt szemöldökkel léptem közelebb, de nem volt ott semmi. Aztán valami kilátszott a fa mögül, ha jól láttam, egy fehér ruha. Persze nem a levegőben lobogott egy fehér ruha, hanem csak kilátszott egy része.
 - Van... - elbizonytalanodtam. Most szóljak oda? - Elnézést... - kezdtem újra, de a ruha tulajdonosa kilépett a fa mögül. Ugyanaz a kislány, akit a kocsiból láttam - gondoltam. Szembe nézett velem, és kicsit megrendültem a kifejezéstelen arcától. Mintha ismerős lenne, mintha láttam volna, nem csak a kocsiból. Közelebb léptem, de a lány egyszerűen eltűnt. Oké, tuti bekattantam, de az a lány komolyan nem volt sehol.
 Kicsit frusztráltan futottam vissza a házunkhoz, de azt is észrevettem, hogy gyorsabban haladok. Nagyon szomjasan léptem be az előszobába, és onnan gyorsan a konyha felé siettem vízért.
 - Na, jót futottál? - kérdezte apa belépve a konyhába. Gondolom, most kelt fel.
 - Jó reggelt - lihegtem megállva az egy literes víz ivásával - Igen, jót.
 - Hol van Daniel? - bekapcsolta a kávéfőzőt, és belekukkantott az újságjába.
 - Gondolom otthon.
Miután vagy fél litert benyomtam, összekapartam magamnak egy tál müzlit. Miközben ettem, megnéztem a telefonomat, ahol Jess és Carter üzent.
Jess: Hali! Holnap este tíztől buli Carternél? Bemutatom a fiúmat!;)
Carter: Itt hagytad a napszemüvegedet. Gyere el érte holnap este tíz körül!
Mosolyogva válaszoltam mindkettőre, miszerint ott leszek. Carter viszont nem hagyta annyiban.
Carter: Tudnom kell, tényleg eljössz-e. Ez a kedvenc szemüveged!
Én: Biztosan ott leszek :)
Carter: Ajánlom is, gyagya. Mi van veled? Nem írsz mostanában.
Én: Ja, semmi különös nem történt.. Miért, szoktam csak úgy írni neked? Nem tudtam róla.
Carter: Á, ez fájt. Nem is írsz nekem, te komisz kölyök!
Én: Idősebb vagyok nálad, úgyhogy ne kölyközz, kölyök!
Carter: Értettem.
Én: Akkor jó, kis haver.
Carter: Úgy tudtam, nagy haver vagyok...Ó, sajnos mennem kell a BARÁTNŐMHÖZ. 
Én: Hűha, van neked olyan?
Carter: Most már van;)
Én: Ezt most nem értem, és nem is akarom. Menj csak, nekem is van elég dolgom!:P
És ezzel együtt el is köszöntünk egymástól. Már befejeztem a reggelimet, mikor újra üzenetem jött.
Daniiel<3: Na, futottál?
Én: Még szép. Mit csinálsz?
Daniiel<3: Veled üzengetek, drága.
Én: Ja, el is felejtettem. Délután megyek be dolgozni. Prog?
Daniiel<3: Döglés, és talán elmegyek fényképezni egyet valahova.
Daniel hébe-hóba (vagy mikor unatkozott) fényképezett, a nagyon menő és drága fényképezőgépén. Néha helyeket, de néha engem fényképezget, mikor náluk vagyok - szóval, nagyjából nap 0-24-ben.
Én: Jól hangzik, rég voltál. Egyébként holnap este tízkor Carternél buli lesz.
Daniiel<3: Tudom, már írt Josh. Akkor megyek, most jól süt a nap.. Kár, hogy nem leszel rajtuk:((
Én: Majd legközelebb, oké? Menj és siess<3
Daniiel<3: <3.

***

Mint eddig soha, most se csalódtam a munkatársnőimben; folyamatosan volt témájuk, és egy percig sem unatkoztam. 

 - És, mi van Daniellel? - kérdezte Sandra éppen egy nő körmét festve. Már egy órája bent voltam, de hamar elment az idő.

 - Nem kéne ilyen nagy érdeklődést mutatnod iránta - nevettem fel - Egyébként ma elment fotózni.

 - Ó, milyen szexi hobbi! - szólt közbe Riley.

 - Nagyon - bólintottam.

 - Még mindig nincs köztetek semmi? Így unalmas - mondta Sasha, egy harminc körüli nő. Vele Riley foglalkozott, mosta a haját. Törzsvendég, így nagyon képben van.

 - Miért lenne unalmas? Nem érdekeljük egymást. - vontam meg a vállam.

 - Most őszintén; egy percig se fantáziáltál róla, mikor együtt aludtatok? Egyszer se gondoltál egy csókra, mikor elmentetek valahova sétálni vagy enni valamit? - háborodott fel Sandra.

 - Ez ennél bonyolultabb - sütöttem le a szemem. - És ti nem pasiztok? Hallgatnám a sztorikat.

 - Ó, édesem, mesélek majd én! - kuncogott Sasha - Múlt héten voltam egy vakrandin, az egyik kollégám hozott össze a taggal. Szóval, egy egész pikáns kis étterembe mentem, és amint felállt, hogy köszöntsön, arra gondoltam: ez már nem lehet egy rossz randi! Magas, izmos, és vörös hajú. Ú, beleborzongtam, mikor megláttam. Aztán hosszan beszélgettünk, és kiderült, hogy orvos, és sokat jár kondiba. Na, ezek a részletek érdekeltek a legjobban...

Még hosszú ideig mesélt róla, és azzal zárta, hogy megbeszéltek még egy randit.

 - Hát ez szerencsés, bébi - biccentett elismerően Sandra.
Hétkor elmentünk, és bezártunk, ma Linda nem tudott bejönni a szalonba, ezért nekünk kellett megvárni, amíg mindenki el nem készül, és haza nem megy. Nem volt ez nagy szalon, azért is tudtam beszélgetni a többiekkel, mert nem volt szétválasztva a kettő helyiség, vagyis nem nagyon. Volt ez a része a szalonnak, és egy fal választotta el a másik szalonos részét. Szóval, mikor valaki belépett, látott egy falat, jobb oldalt tükröket, és székeket, ahol a hajat, körmöt csinálják, bal oldalon meg az arccal és testtel (lábmasszázs, például) foglalkozó helyet. Ott is ketten dolgoztak; Eliot és Audrey. Velük nehezebben kommunikálunk, ezért is foglalják el magukat ott ketten.
 Hát, ilyen Linda szalonja.
Az ágyamban éppen egy magazint olvastam, mikor Daniel berontott a szobámba.
 - Na, menjünk futni? - kérdezte, aztán leült mellém. Felültem, és rámosolyogtam.
 - Mi szél hozott szerény hajlékomba?
 - Gondoltam megmutatom a képeket, amiket csináltam - elővette a fényképezőgépét, és bekapcsolta - Fotóztam a tónál, a parkoknál, és már csak egy valami hiányzik - mosolygott, aztán a szeméhez emelte a gépet, és lefotózott párszor. Ilyenkor nem szabad eltakarnom az arcom. Egyszer megpróbáltam, és rám szólt, hogy így értelmetlen lesz a kép. Szóval mosolyogtam, és úgy látszik, ez nem zavarta. - Szuper - elemelte a szemétől és megnézte, aztán a kezembe nyomta. Először a saját képeimet néztem, és hoppá, azt hittem rosszabbul festek. Tovább néztem a délelőtti képeit, és valóban gyönyörűek lettek; a tavas képek még inkább, amin a nap megsüti a tavat, és a fákat. Valamiért eszembe jutott, hátha ott lesz valamelyiken az a kislány, de nem volt.
 - Nagyon jók lettek. Lefotózhatlak? - vigyorogtam, ő meg a száját húzva bólintott. Belenéztem a lencsébe, és Daniel fintorgó arcát pillantottam meg. - Így értelmetlen lesz a kép, Daniel - erre már elmosolyodott, én meg lekaptam. Visszanéztem a képet; Dan bal oldali arcát megsüti a nap, és barna szemei csillognak a fényben. Felsóhajtottam. - Profi fotós vagyok.
 - Vagy csak én vagyok profi modell - lökött meg óvatosan.
 - Meglehet. Na, mit kérsz vacsorára?
 - Virslit.
 - Oké. De lehet, hogy anya mást csinált. - vontam meg a vállam, aztán felálltunk és otthagytuk a szobám.

***

Daniellel bármit lehet csinálni. Mármint, majdnem mindent. Akár olvasok, telefonozok, vagy csak szeretnék egy kicsit pihenni, ő elfoglalja magát, és nem zavar (a legtöbb esetben). Persze én is hagyni szoktam őt, ha nincs hozzám kedve.

 Éjjel 3-ig lógtunk a számítógépemen. Üzengettünk a barátainkkal, játszottunk hülyébbnél hülyébb és jobbnál jobb játékokon, és frankón rákattantunk egy cápás játékra.
 Reggel hullafáradtan keltem, és az volt az első dolgom, hogy megnézzem, Daniel felkelt-e már. Hát, még javában szuszogott, úgyhogy hagytam aludni. És mivel nem vagyok jó a visszaalvásban (Dan ezúttal a hasamba rúgott, így zavarva meg csodás álmaimat), felültem, és egy ideig csak bámultam a semmibe. Ránéztem a telefonomra, ami szerint már 10:30 perc volt.
 Úgy egy óra múlva, mikor már lent olvasgattam a tévéújságot, néztem valamilyen sorozatot, és ittam az aznapi első kakaómat, Daniel belépett a látókörömbe.
 - Miért volt egy döglött légy az arcomon reggel? - kérdezte undorodva és felháborodva egyszerre.
 - Pfúj, nem tudom - röhögtem, aztán megakadt a szemem valamin - Úú, nézd; fél óra múlva kezdődik a Shrek 2! Kapcsolj odaa.
Daniel még mindig undorodva kapta fel a távirányítót, aztán odakapcsolt
 - Joy - nézett rám, és lehuppant mellém. - Kéérek kakaóót.

Sziasztok!:) Tudom, kicsit késve raktam fel a részt, de a lényeg, hogy fent van. A Lilith fejezet is nem sokára érkezik, Carlie most egy kicsi szünetet tartott, szóval nem tudta megírni, de maximum Szerdán, de valószínűleg már holnap fent lesz!:) 
Illetve lenne pár kérdésem, amire később is válaszolhattok akár:)
1. Ki a legszimpatikusabb szereplő? (Bármelyik történetben)
2. Melyik a legunszimpatikusabb szereplő?
3. Hol találtad meg a sztorinkat? 
4. Mi a véleményed a részről? 
5. Meglepett (az éppen aktuális fejezet)?
Azt hiszem, nagyjából ennyi, nyugodtan válaszolgassatok (mindkét sztorival kapcsolatban), iratkozzatok fel!:)

XxC&C

Ui.: Bocsika, azt hiszeeem nem raktam ki hétfőn.. huppsz

Négy - Lilith

"Mindig keresd a jót, a szépet, 

mikor az ég csupa felhő."

-Alaya Dawn Johnson

bocsika, nem tudtam megállni^-^

Egykedvűen bámultam ki az ablakon. Ugyan Wilmington nem arról híres, hogy húdesok esőzés szokott lenni, de ha esik, akkor nagyon.
Most is szakadt az eső, és bár nyári zápornak ígérkezik, de szinte mindent elmosott, és ha most abba is hagyja minden csupa sár lesz. Ráadásul ilyenkor még motorozni sem tudok, ugyanis.. hát, nem tudom ki az az elvetemült, aki csinálja ezt, ugyanis ha én ilyenkor az útra hajtanék vele, szerintem közlekedési dugót csinálnék - ráadásul amilyen szerencsés vagyok, valószínűleg a legforgalmasabb úton tanyálnék el.
- Ghmrghmmkhmm.. - szemöldök felvonva fordultam hátra, és meredtem Mirandára, aki éppen valami érdekeseeeet csinált - nem tudnám pontosan leírni, de valami olyasmit, hogy szinte teljesen lecsúszva a fotelról a könyökére támaszkodott, és a lábával csapkodta a dohányzó asztalt.
- Öhm.. Rendben?! - nem, nem néztem totális elmebetegnek, és igen. Én egy transzvesztita vérfarkas vagyok.
- Unatkozom - nyöszörögte. - Csináljunk valamit!
- Mit?
- Kő, papír, olló! - kiáltott fel lelkesen, mire tettetett megrökönyödéssel rábámultam. Oké, ez nekem is eszembe jutott.
- Jó - adtam meg magamat. Leültem mellé, és szembefordultam vele.
- Kő, papír, olló..

***

- Na jó, tudod kivel játsz ilyet. - húzta fel sértődötten az orrát, mire elvigyorodtam. Már legalább hússzor legyőztem, zsinorban.
- Na, még egyet, és ha te nyersz, nem kell játszanunk többet - kértem.
Mira egy ideig még méregetett, aztán egy nagyot sóhajtva huppant le mellém.
- Kő, papír, olló - mondtuk egyszerre.
Én ollót mutattam, ugyanis Mirának az volt a taktikája, hogy mindig papírt mutatott (tényleg nem tud játszani a lány), de most változtatott a taktikáján. Elnevettem magamat a közismert jelt látva.
- Ez nem ér! - kiáltottam vigyorogva.
- De, de! Üti az ollódat, szval' nyerteeem! - ugrott fel. - És most eszek valamit.
- Egyél! - vonogattam a vállamat, és visszatértem az előző elfoglaltságomhoz: bámulni az esőt.
Az eső még jobban rákezdett, szinte alig látni valamit, de még így is kiszúrtam a nagyon is ismerős Range Rovert, ami éppen ebben a pillanatban kanyarodott be a feljárónkra. Összevontam a szemöldökömet, és kérdőn néztem a fekete kocsira. Mégis mit keres itt?
A következő pillanatban már csapódott is a vezetőülés ajtaja, és a csupa feketébe öltözött Damien lépett ki belőle, aki a másodperc tized része alatt olyan vizes lett, mintha megkérték volna, hogy álljon be a Niagara vízesés alá.
Damien átkocogott az előkertünkön, és megállt a verandánkon. Felpattantam az előbbi helyemről, és sprintelve futottam ki az előszobába, nehogy Mira vagy Jas nyisson ajtót.
Éppen idejében érkeztem - Miranda az előszobában lébecolt, és igyekezett úgy kilesni az ablakon, hogy a fiú ne lássa meg.
Megragadtam a karját, és suttogva szólaltam meg:
- Menj innen - toltam a nappali ajtaja felé - menj már!
Miután megbizonyosodtam róla, hogy Mira nem fog visszajönni - hanem valószínűleg a konyha ablakból fog tovább kukkolni - kinyitottam az ajtót, ahol egy csurom vizes Damien állt - és.. úristen. Oké, neki meg van a hat kocka. És a karja. Jézusom, oké, el ne ájuljak.
- Szia - köszörültem meg a torkomat, amikor észrevettem, hogy kicsit elkalandoztam.
- Visszahoztam a motorodat - villantott rám egy 1000 wattos mosolyt - Csak az egyik cső repedt el benne, azt már kicseréltem.
- Te? - méregettem bizalmatlanul. Megölöm, hogyha nem fog elindulni, és valamit csinált vele. Komolyan.
- Nem bízol a technikai tudásomban, Angyalom? - vigyorgott kajánul. Természetesen most olyan laza volt, hogy azt vártam mikor folyik szét. Na mindegy.
- Aha, de - bólogattam.
- Ez nem valami meggyőző - vonogatta a szemöldökét - Esetleg szeretnéd kipróbálni?
Szemforgatva nyúltam a fogason lévő kabátomért - természetesen nem azért, hogy kipróbáljam, hanem mert én is szeretnék egy pillantást rá vetni, sokkal könnyebb itt megölni és eltüntetni valakit, mint egy forgalmasabb helyen.
Damien egy "ez most komoly?" pillantást vetett rám, mire unottan felvontam a szemöldököm, jelezve, hogy "hülye vagy, és szeretném, ha elásnád magadat. Most".
- Nagyon rossz kis angyalka vagy - ciccegett.
- Fogd be! - forgattam a szememet.
Kocogva tettük meg az utat; ő a kocsija csomagtartójához, én a garázsajtóhoz mentem. Kilakatoltam a zárat, és feltoltam a nehéz vasszerkezetet.
Felkapcsoltam a lámpát, és megfordulva intettem Damiennek, hogy ide lerakhatja. Szinte úgy emelgette a motoromat, mintha pihesúlyú lenne, amin eléggé meg is lepődtem, ugyanis a tapasztalataim alapján nagyon nehéz, ám egy pillantást vetettem Damien karizmára, és azonnal megértettem: még pólón keresztül is jól kirajzolódtak a kemény izmok, és nagyjából végig mérve az egész testét, rájöttem arra a fene nagy önbizalma okára - valószínűleg a lányokat alig bírja levakarni magáról. Haha, hát az biztos, hogy én nem fogok erre még rátenni, sőt.
Bár azt elismerem, hogy tegnap egész rendes volt, és haza hozott, meg meg is szerelte a motoromat, szóval talán nem kéne ennyire gorombáskodnom vele.
- Kösz - nyögtem ki, amikor már egy ideje ott álltunk a néma csendben, és vártuk, hogy a másik szólaljon meg előbb. Damien arcán csibészes mosoly jelent meg - valószínűleg pont erre várt.
- Szívesen, Angyalom. Máskor is. - oké, ezt most úgy mondta, mintha valami más is lenne a szavai mögött, nem feltétlenül jó értelemben.
Összeszedtem minden megmaradt illedelmességemet, és mosolyt varázsolva az arcomra a ház felé tessékeltem.
- Kérsz egy kávét? Teát? - soroltam, majd tettetett elgondolkodással végigmértem, és csúfondárosan megszólaltam - Kakaót?
- A kávé megteszi - van egy olyan érzésem, hogy nagyon is jól szórakozik rajtam.
Amint beléptünk az ajtón a konyhából csörömpölés hallatszott, majd egy elfojtott torok köszörülés. Csend.
Damien kérdőn nézett rám, egyik szemöldökét felvonta. Megvontam a vállamat, jelezve, hogy nem tudok semmit.
A konyha ajtóhoz mentem, aztán benyitottam. Miranda az asztalnál ült, kezében egy könyvvel, maga előtt kettő darab zsemlével, és látszólag nagyon belemerült valamibe. Mondanám, hogy a könyvbe, de..
- Inkább így - vettem ki a kezéből, és megfordítva vissza raktam oda. Mira szúrós pillantást küldött felém, és én eléggé élveztem, hogy végre kicsit ő ég helyettem, ugyanis általában én vagyok a cikizésre váró célpont - na, nem mintha annyira béna lennék, de valamiért szeretem magamat olyan helyzetekbe sodorni. Habár ez annyira nem volt nagy, és csak Damien előtt, de a lényeg, hogy élvezhettem.
A pulthoz sétáltam és felraktam egy adag vizet forrni, elővettem egy kissebb bögrét, egy kávéskanalat, raktam bele ilyen kávé-port (nem tudom pontosan, hogy hívják), és beleöntöttem az éppen felforrt vizet.
- Hogy szereted? - pördültem meg a tengelyem körül és kutatóan néztem az ajtóban ácsorgó fiúra. - Várj, kitalálom - vigyorodtam el - Nyugodtan ülj le! - néztem értetlenül rá, mire felnevetett.
- O-kééé.. - nyújtotta el a szót.
Damien pont úgy nézett ki, mint aki erősen issza, cukor nélkül, egy egészen kicsi tejjel.
Ő felvont szemöldökkel bámulta a cészét, aztán kérdőn rámnézett - Honnan tudtad?..
- It's magic - vigyorodtam el. Magamnak is töltöttem, és vele ellentétben én jól megcukroztam és beleöntöttem egy fél liter tejet. Leültem hozzájuk az asztalhoz, és meglepetésemre - oké, igazából számítottam rá - beszélgetésbe elegyedtek, és éppen a kedvenc zenéiket tárgyalták ki. Nagyjából ugyanabban a kategóriában mozognak - mármint a zene terén -, habár Mira szereti a kicsit alteresebb, vagy depisebb számokat is.
A kávésbögrém alján megmaradt cukrot bámulva elmélyedtem a gondolataimban - igazából nem nagyon egy téma körül gondolkodtam, csak hagytam csapongani a gondolataimat. Mindenféléről gondolkodtam - a könyvem esetleges befejezésein, elmondtam magamban az év végi vizsgám tételeit - amiből egyébként kitűnő lettem -, végigpörgettem a napomon az agyamat, és a piros kockákat is megszámoltam az asztalterítőn.
A telefon csörgése szakított ki gondolataimból, és ösztönösen nyúltam a zsebemhez, de nem az enyém volt.
- Haló? - szólt bele Damien, és egy kissé arrébb ment, hogy nyugodtan tudjon telefonálni.
Amint hallótávolságon kívűlre került, Mira küldött nekem egy olyan pillantást, amiből egyértelműen kiolvastam, hogy neki szimpi a srác, és áldását adja a dologra. Én erre megajándékoztam egy felháborodott pillantással. Miranda megvonta a vállát.
- Bocsi, de mennem kell dolgozni - Damiennek ráncok ültek a homlokán, ami miatt jóval idősebbnek nézett ki a koránál.
- A bárba? - kérdeztem meglepetten - Még csak két óra van!
- Angyalom, szerinted csak egy állásom lehet? - küldött felém egy ideges mosolyt, mire megforgattam a szememet.
- Baj van? - kérdeztem, ugyanis egy perc alatt kudarcba fulladt a laza-menő srác image, és helyette egy igazán aggodalmas férfi álldogált előttem.
- Hm.. azt nem mondanám - na, tessék, már megint azzal a "van mélyebb jelentése a dumámnak, ne is kérdezd" hangján szólalt meg.
- Okééé - húztam el a szót - Ki kísérlek.
Néma csendben tettük meg az utat az ajtóig, ahol hirtelen lecövekeltem, és kissé feszülten figyeltem az előttem álló srácot, aki szintén engem fürkészett sötét szemeivel.
- Köszi a motort.. - hirtelen a fejemhez kaptam, mivel rájöttem, hogy mit felejtettem el. - Mennyit adjak?
- Ingyen csináltam. - vont vállat.
- Mi? - hökkentem meg.
- Ja, volt otthon ami kellett, és nem is volt nagyon mit javítani, csak pár csavar kilazut.
- Oh.. köszönöm.
Pár percig még álltunk ott, és én azon tűnődtem, hogy valakinek hogy lehet ilyen szép, mély kék szeme. De tényleg, előszőr, amikor megláttam azt hittem, hogy fekete, de ahogy most ráesett a fény, látszott milyen igazából.
- Ö.. én akkor most mennék - zökkentett ki a kábulatomból. Najó, most tuti, hogy tisztára idiótának néz, amiért bamba képpel az arcába bámultam. Ráadásul elállom az ajtót. Szép volt, Lilith! Gratulálok magamnak.
- Ja, persze. Bocsi. - kinyitottam ki az ajtót, és arrébb léptem, hogy ki tudjon menni. - De tényleg, nagyon köszönöm és..
- Ha még egyszer kimondod, hogy köszönöm, többé nem állok veled szóba. - vicceskedve rámnyújtotta a nyelvét, mire mosolyogva rágrimaszoltam.
- Szia.
- Hello - intett, aztán beszállt a kocsijába, és két napja már másodszorra elhajtott a házunk elől.
Oké, így átgondolva a dolgokat, olyan mintha valami béna romantikus film legbénább jelenetébe csöppentem volna.
Szemforgatva sétáltam vissza Mirához, aki most éppen zöld színű fagyit kanalazgatott, amit amúgy nem tudom, honnan szedhetett, ugyanis anya sosem hozna ilyen "egészségtelen vackot" haza.
- Honnan van? - böktem a doboz felé. A fiókhoz sétáltam, és egy kanalat vettem elő.
- A hűtőben találtam. Nem tudom kié volt, de hát.. mostmár az enyém. - egy mosolyt villantott a fagyira, és tovább kanalazta.
Odahúztam mellé egy széket, és próbáltam egy falatnyit kiszedni, de éppen amikor már majdnem hozzáért a dobozhoz Mira arrébb húzta. Olyan arcot vágott, mint egy dühös kiscica.
Oké, lássuk csak. Az egyetemen hogy csináltam? Oo, megvan. Elkiáltottam magamat, hogy "Ott egy szexi pasi!".. Na jó, kicsit máshogy, de ez volt a lényeg. De itt nincs egyetlen olyan srác se, akire megfordulna, és abba hagyná az evést. Neki ez ilyen szent dolog volt.
- Ott egy szexi pasi! - néztem ki a feje mellett az ablakon. Akkor maradjon a tömörített változat. Végül is bevált, Mira épp annyi ideig nézett hátra, hogy bele tudjam meríteni a kanalamat, és egy adagot kivehessek.
Győztes mosollyal az arcomon mentem vissza a nappaliba, ahol be volt kapcsova a tévé, és éppen a Vasember első része kezdődött el rajta. Ámulva huppantam le a fotelbe, és becsúsztattam a kanalat a számba.
- Miranda - kiáltottam el magam - Gyere!
- Mondtam már, hogy ne hívj így! Olyan, mintha az apám minden lépésemet követné.. - Mira eltátotta a száját, ahogy meglátta, hogy mit nézek. A szeme tányérnagyságúra kerekedett, és visítva ugrotta át a kanapé háttámláját. Imádjuk mind a ketten ezt a filmet, de eddig csak gépen néztük, esetleg DVD-n.

***

- Én.. én vagyok Vasember - szavaltuk a már szinte ezerszer hallott szöveget. A két órás film után a besötétített szobában, két tál popcornnal az ölünkben, a kiteregetett képregények között ültünk ketten, ráadásul Mirán rajta volt a szinte már ereklyének számító, Vasember maszk a fején, amit személyesen Robert Downey Jr. írt alá.

Álmodozva dőltem hátra a fotelben, egyszerűen nem tudom megunni ezt a filmet. Imádom a poénokat benne, és a.. a mindent. Egyszerűen ez a legjobb.

- Okidoki - sóhajtottam - Mit csináljunk most? 

- Nézzük meg a második részt! - csillant fel a szeme.

Egy jelentőségteljes pillantást küldtem felé - Tudod mi történt múltkor. 

- Oh.. - bigyesztette le az ajkát. Na, igen. Az eset. Nem bírtuk ki, és megnéztük a három Vasembert, és aztán pedig az egész Bosszúállók sorozatot. Aztán pedig kezdtük előről, és alvás nélkül folytattuk egészen addig, ameddig már szinte el ájultunk. Megettünk legalább két tonna popcornt, és egy hektoliter kólát is ittunk hozzá. És akkor csak azon éltünk, és napokig nem láttunk mást egymáson, plusz a pihenési idő alatt se mentünk ki, csak amikor nagyon muszály volt. 

Aztán hivatalosan megfogadtuk, hogy ilyet soha többé, és vérszerződéssel megpecsételtük. Oké, igazából csak megszúrtuk az ujjunkat tűvel, és összeérintettük - nagy nehezen, ugyanis Mira eléggé visítozott. De annak számít, nem?

- Rámférne egy manikűr - nézegette a körmeit. 

- Tudom már! - csillant fel a szemem - Menjünk a plázába! - tudni kell rólunk, hogy imádunk plázázni, habár egymástól, és a többi lánytól is eltérő indokokkal. Mira imád a DVD-s boltban, és a régiség kereskedőnél nézelődni (ott mondjuk én is), én pedig inkább a könyves-, és az ékszerboltban fordulok meg legtöbbszőr.
Miután Mira is beleegyezett felöltöztünk, és beültünk Mira Audijába, aztán pedig elindultunk. Nagyjából 25 perces út alatt Miranda berakott egy CD-t, és azt hallgattuk: valami 40-es években íródott lassú számot.

Sziasztok! Tudom, hogy későn hoztam a fejezetet, és hogy rövid, és kissé bénácska lett, de szerintem elmegy.:) Komizzatok, és iratkozzatok fel!:)

XxC&C

Harmadik Fejezet - Joyce

Joyce

Miután nyelt egyet, válaszolt; - Igen. Hogy nézek ki?
 - Eszméletlenül, mint mindig.
 - Szuper... Egyébként ez a te randid is. És nem vagy túl.. ehhez öltözve.
 - Hát, kösz szépen. Pont nem érdekel! Egyébként is, azt se tudom, ki az a Tom, és baromira... - nem tudtam folytatni, mert Daniel türelmetlenül közbevágott.
 - Jó, nyughass. Menjünk - kedvesen elmosolyodott, aminek látványára annyi lány szíve megmelegedhetett volna.
Körülbelül fél órába telt odaérni, és azt végigénekeltük. Ami csak ment a rádióba, énekeltük, és ha nem ismertük, akkor improvizáltunk.
 Mikor odaértünk, még a kis étterem előtt átnéztük egymást, hogy nincs-e valami a fogunkon, vagy ilyesmi, és miután rendben voltunk, beléptünk az ajtón. Hamar kiszúrtuk Greget, aki egy fiúval (Tommal) ült az egyik ablak melletti asztalnál. Közelebb mentünk, és jobban szemügyre vettem Tomot. Hát... Jó, tudom, nem ítélünk első látásra, és a belső a fontos. De én még nem láttam Tomhoz hasonló fiút. Szemüveges, barna hajú, kicsi, és szeplős volt. Nem a jó értelemben szeplős, mikor olvadoznak a lányok a cukiságától, hanem cikisen szeplős, és nagyon alacsony, ami így, ülve is látszott. Mindketten felálltak, mikor megláttak minket, én pedig már kezdtem volna előadni, hogy igazából a húgomra kell vigyáznom, vagy elütötte a kutyámat egy autó, de aztán láttam, hogyan köszönti Greg Danielt. Nem kézfogással, hanem arcra puszival.
 Nem tudom, miért, de elakadt a lélegzetem, és magyarázkodás helyett köszöntem a fiúknak. Leültem Tommal szemben, aki idiótán mosolygott. Greg elkezdte mesélni, hogy mekkora dugó volt az utakon, és azt hitte, már rég rájuk várunk, mikor a pincér odalépett hozzánk.
 - Mit hozhatok inni? - kérdezte. Oké, lehet, hogy bunkóság egy randin a pincért bámulni, de ez megérdemelte; magas volt, sötét barna hajú, kék szemű, és az arcán gödröcskék jelentek meg.
 - Két sprite - mosolygott rá Daniel. Mi mindig azt isszuk.
 - Én egy kólát - mondta Greg.
 - Én is kólát - mondta Tom félénken. A pincér bólintott, és mikor megfordult, még jobban szemügyre vettem. Éreztem, ahogy az asztal alatt Dan megrúg. Odafordultam, ő meg idegesen biccentett Tom felé. Pfúj.
 - Szóval, Tom - fordultam hozzá fogcsikorgatva - Hány éves vagy? - újabb rúgás érkezett, de nem törődtem vele.
 - Most leszek 18. És szeretem a halakat, a teknősöket, a fűrészpor illatát, és sétálgatni az erdőben - szaporábban vette a levegőt - Emellett kitűnő cserkész vagyok, és 96% az esélye annak, hogy túlélném egy lakatlan szigeten. Van egy kutyám, Pufi, de nem valami kövér, csak így hívom. Azt hiszem érettségi után szeretnék elmenni Hawaiira, de félek a krokodiloktól. - már izzadt. Értetlenül néztem rá, aztán vagy fél percig nem szóltunk semmit (persze Danielék elfoglalták magukat, valamit néztek Greg telefonján).
 - Hát... Jó, mindent elmondtál - nevettem fel - Azt hiszem, én jövök, igaz? - csak vette tovább a levegőt. - Szeretek futni, a barátaimmal lenni, filmezni, a sötétbarna és a rózsaszín a kedvenc színem, szívesen nézek animációs filmeket, félek a bohócoktól és az ijesztő kinézetű emberektől.
 - Azoktól én is - lépett oda mosolyogva a pincér, és kitette elénk az italainkat. Megköszöntük, aztán el is ment, de még találkozott a tekintetünk. Na jó, oké, nem mozdulok rá a helyes pincérre, csak mert nincs jelenleg barátom. Ígérem.
 - Daniel - löktem meg, ő meg felém fordult. - Kijönnél velem egy percre?
 - Igen, persze. Bocsi, srácok, egy perc.
Követett engem a mosdóig, ami előtt megálltam, és ráförmedtem.
 - Dan, nem igaz, én nem leszek képes kibírni itt egy-két óráig. Nincs miről beszélgetnem vele! De ha itt hagylak, akkor rajtatok fog lógni.
 - Joyce, nem láttad? Nem láttad? Bejövök neki! - vigyorgott - Ki kell bírnod, beszélgess vele, vagy csak beszélgessetek velünk. Most menj ki a mosdóba, kapsz öt percet, hogy összeszedd magad, aztán ne rontsd el a randimat - mosolygott, én meg nyöszörögve bementem a vécébe.
Bent megigazítottam a sminkem, mély levegőt vettem, és visszasétáltam az asztalunkhoz.
 - Hol van Tom? - ültem le.
 - Ó... Izé, nem akart megbántani.. - motyogta Greg - Szóval azt mondta, nem jössz be neki, és elhúzott.
Döbbenten néztem rájuk. Ez most...
 - Ez most komoly?! Én nem jöttem be neki? Akkor én mit mondjak a kis epilepsziás baromra? - Daniel megrúgott az asztal alatt. - Jól van. Nem vacsizom, a bárpultnál leszek. Majd szóljatok, ha menni akartok - sóhajtottam, aztán felkeltem, és odabattyogtam a bárpulthoz. Felültem egy magas székre, majd a csapostól kértem egy alkoholmentes sört. Nem igazán volt a kedvencem, de most az is jó. Amikor megkaptam, egy pincér lépett a helyébe a csaposnak. Méghozzá a dögös pincér. Amint meglátott, elmosolyodott, de nem szólt semmit, csak kiszolgált 2 embert. Amikor azt hittem, tényleg nem fog hozzám szólni, odajött.
 - Te félsz a bohócoktól, ugye? - mosolygott, és rákönyökölt a pultra.
 - Ez most fenyegetés? - felnevetett. Legszívesebben megettem volna a nevetése hangját, de attól félek, ez nem lehetséges.
 - Nem az. Hogyhogy nem vacsorázol?
 - Frankón itt hagytak egy páros randin. Szuper, mi?
 - Hát, ez meglepett. Várj csak, az hagyott itt, aki... - ráncolta a homlokát, és az asztalunk felé nézett.
 - Igen...
 - Jól van, nem ismerem, úgyhogy nem mondok...
 - Az egy kis tetű. Elrángattak ide, erre felesleges volt az egész. - még mindig mosolygott.
 - Hogy hívnak?
 - Joyce.
 - Á, Joyce... Szép név. Én Jackson vagyok.
 - Jackson. - ismételtem - Mióta dolgozol itt?
 - Lassan 2 éve. De szeretnék már egy rendes munkát.
 - Azért van benne valami jó is - mondtam, mire kérdőn nézett rám - Hogy beszélgethetsz velem - nevettem fel.
 - Igazad lehet.
Azt hiszem, egy órán keresztül beszélgettem Jacksonnal. Kiderült, hogy 21 éves, itt lakik a közelben, és mindig is fényképész akart lenni, de itt ragadt ebben az étteremben. Én azért megnyugtattam, hogy a tini lányok vagy nők nagyon örülnek neki. Én is meséltem neki magamról, és mikor megadta a számát, odalépett hozzám Daniel.
 - Megyünk, jó? - mosolygott. Felmérte Jacksont, aztán rám nézett.
 - Ó, persze. Szia, Jackson, majd hívlak!
 - Sziasztok! - még egy kihívó pillantással megajándékozott, aztán kimentünk az étteremből, ami hirtelen nagyon barátságos lett számomra.
A kocsiban Daniel nem szólt egy szót sem.
 - Baj van? - kérdeztem meg az út felénél.
 - Nincs.
 - Látom, hogy van. Mi történt? - mély levegőt vett.
 - Minden rendben volt, teljesen jól elbeszélgettünk, de.. Félek, hogy..
 - Ne kezdd már megint. Ha nem lenne meleg, miért hívott volna el egy randira, egy étteremben? Ha nem lenne az, akkor egy kocsmába hív meg barátokkal.
 - Nem erről van szó. Biztosan az, csak mi van, ha... - habozott - tévedtem?
 - Miről?
 - Joyce, nem érzem azt, amit kellene. Mi van, ha a lányok tetszenek? - fakadt ki, nálam meg elszakadt a cérna.
 - Ne beszélj hülyeségeket, Daniel! Ha a lányok tetszenének, a mellemet bámulnád, és nem a szemembe néznél. Teljesen izgatott voltál a randi előtt és közbe, mi történt? Lehet, hogy csak kiderült, Greg egy bunkó, és nem kell neked. Erre még nem gondoltál? - nem válaszolt, csak figyelte tovább az utat. Pár percig még nem, aztán megszólalt.
 - Bocs.
 - Nem kell bocsánatot kérned. Történt valami?
 - Csak kicsit idegesített, hogy azzal a pincérrel voltál, és nem beszélgettél velünk.
 - Jaj, ugyan már, te sem akartad volna, hogy ott maradjak. Gondolj Gregre, és hogy milyen jól sikerült a találka! - kicsit enyhült az arckifejezése - Menjünk hozzátok. Nézzünk meg egy filmet.
 - Jóó! - húzta el az ó-t.
Blake-ék háza szép volt. Nem volt túl nagy, de elfértünk, és az irtózatosan nagy tévéjükre bármit le lehetett tölteni. Mi együtt nem szoktunk moziba menni, mindig náluk filmeztünk. Út közben dobtam anyának egy SMS-t, hogy Danieléknél alszom, és majd holnap megyek haza. Eltettem a telefonom,és kibámultam a sötétbe. Megálltunk egy piros lámpánál, és észrevettem valamit. Először azt hittem, csak egy fehér ruhadarab, de nem.. Ez egy kislány. Kicsit jobban előrehajoltam, hogy lássam, de Daniel rám hozta a frászt, mert felüvöltött.
 - Mi az? - fordultam felé gyorsan
 - Ez egy tök jó szám - hangosította fel a rádiót, én meg megkönnyebbülve homlokon csaptam.
 - Megijesztettél. Vadbarom - tettem hozzá.
Hozzájuk értünk, és Dan leparkolt. Még égett egy villany, úgyhogy az ajtó is nyitva volt. Beléptünk, és megláttam Lilithet, és egy lányt, akit még nem láttam. Épp a földön ültek és nézték a tévét.
 - Hellóka nővérkém, és Mira.
 - Sziasztok - köszöntem én is, miközben levettem a cipőmet. Nem válaszoltak. Lilith biccentett az öccsének, aztán egyszerre felálltak és felmentek az emeletre, Lilith szobájába, gondolom. - Hát.. Úgy látszik, nem látnak szívesen.
 - Csak azért, mert.. Na jó, minek áltassalak, utálnak téged - felnevettünk, aztán letelepedtünk a fotelra.
 - Mit nézünk? - kérdeztem.
 - Amit szeretnél. Mi lenne, ha.. Ó, itt lesz. - nyomogatta a távirányítót, én meg figyeltem a tévét. A letöltött filmjeik között kutatgatott. - Mesefilm? Mondjuk a Némó nyomában?
 - Felőlem. Mit hozzak inni? - felálltam, és a konyhájukba mentem.
 - Kakaót.
 - Gondoltam. - bekukkantottam a hűtőjükbe, és kivettem egy liter tejet. Aztán benéztem a szekrényekbe, mert mindig máshova rakják át a kakaóporos-dobozt. Végül nagy nehezen megtaláltam, és hallottam, ahogy indul a film. Odanéztem, és láttam, ahogy Daniel leveszi a pólóját, aztán felteszi a lábát a kis asztalra. - Nagyon szexisen nézel ki - nevettem fel, mire hátrahajtotta a fejét a kanapén, és rám kacsintott. Elővettem két bögrét, és összekutyultam az italokat, majd mindent visszapakoltam a helyére. Visszamentem Danielhez, és a kezébe nyomtam az egyik bögrét.
 - Köszi. - belekortyolt - Mm, te aztán tudod, milyen a jó kakaó.
 - Mindenki tud kakaót készíteni - mosolyogtam, és törökülésben leültem mellé.
 - Nem, nem. Én imádom sok kakaóporral, és te nem spórolsz.
 - Hát, akkor ez benne lesz az életrajzomban - vontam vállat mosolyogva.
Néztük tovább a filmet, és mikor nagyjából a felénél tartottunk, valaki kiment mögöttünk a konyhába.
 - Szia, Joyce. - köszönt Sharon, mire rámosolyogtam.
 - Jó estét, Mrs. Blake.
 - Hogy vagytok?
 - Mint mindig, jól - vontam vállat.
 - Örülök. Ne maradjatok fenn sokáig.
 - Csak befejezzük a Némót, anyu - mondta Daniel - És még csak tizenegy van.
 - Rendben. Itt alszol, ugye, Joy?
 - Természetesen.
 - Oké. Jó éjszakát!
 - Jó éjt - szóltunk vissza egyszerre.
 - Daniel - fordulok felé, miután Mrs. Blake visszament a hálószobájukba.
 - Igen? - szakította el a tekintetét a tévéről.
 - Csinálj nekem kakaót - suttogtam, ő meg nevetve elvette mindkettőnk üres bögréjét, és elvonult a konyhába. Levettem magamról a pulcsimat, mert már eléggé melegem volt, aztán nyújtóztam egyet. Lassan negyed tizenkettő...
 - Nagyon szexis vagy - jegyezte meg utánozva engem, mire felnevettem.
A film és a kakaók után kikapcsoltuk a tévét, fogtam a kis táskámat, és bevonultunk Daniel szobájába. Neki nem annyira nagy az ágya, mint az enyém, ezért kicsit közelebb vagyunk egymáshoz éjjel, de nagyjából - ismétlem, nagyjából - már megszoktam.
 - Adsz egy pólót? - suttogtam, már csak azért is, mert túl csöndes volt a ház. Talán Lilith szobájából hallhattunk pár beszédfoszlányt, de ennyi. Dan egy rá is nagy pólót nyomott a kezembe, és egyszerre kezdtünk öltözködni. Vagyis, én öltözködtem, ő meg csak letolta a farmerját, és felkapcsolta a kis lámpáját. Befeküdt az ágyba, és fáradtan sóhajtott egyet. Én felkaptam magamra a nagy pólót, és bebújtam mellé.
 - Jó éjt, Joyce - dünnyögte, majd lekapcsolta a lámpát.
 - Jó éjt. Daniel - mosolyogtam bele a sötétbe.

***

 Reggel arra ébredtem, hogy valaki rám tehénkedik. Lassan kinyitottam a szemem, és Daniel mellkasával találtam szemben magam.

 - Basszus, Dan - nyögtem fel, és lelöktem magamról. Szusszantott egy nagyot, és kényelmesebben elhelyezkedett. Visszacsuktam a szemem, és próbáltam visszaaludni, de Daniel horkolt. - Na nem, ha én felkeltem, akkor te is - sziszegtem, aztán elkezdtem nyomkodni az arcát. - Daniel, Daniel, Daniel - ismételgettem. Egy idő után a szemöldökét ráncolva kinyitotta a szemét.

 - Mit akarsz, Taylor?

 - A kérdés az, hogy miért keltettél fel, Blake.

 - Te keltettél fel engem! 

 - Tévedsz. Éhes vagyok, gyere. 

Felkeltem az ágyból, és ásítottam egyet. Daniel egy ideig még dörgölgette az arcát, aztán ő is kikelt. Felkapott egy melegítőnadrágot, és miközben felhúzta, nekem dobta az egyik alsóját. Gondolom nem lehetett szülőként jóra gondolni, ha a fia barátja egy szál bugyikában és az egyik pólójában szambázik ki a szobájából. Felhúztam, bár eléggé lógott rajtam.

 Kimentünk a nappaliba, ahol Jason tévézett, de senki más nem volt kint.
 - Mit ennél? - kérdezte Daniel.
 - Mi van itthon?
 - Tudok csinálni tojásrántottát, vagy nutellás kenyeret, vagy bundás kenyeret, vagy..
 - Jó lesz a rántotta.
 - Okés - elkezdte elővenni a hozzávalókat, én pedig bementem a nappaliba, és leültem Jason mellé.
 - Mit nézel? - kérdeztem.
 - Hát, nem nagyon tudom, ez miről szól, de azt hiszem ilyen túlélős-erdős sorozat.
 - Ó, jól hangzik. Hol vannak Lilithék?
 - Mira már nem volt itt, mikor keltem, Lilith meg elment valamerre. Nem igazán figyeltem, de köbö fél órája mondta.
 - Á, értem. Miért nem kedvel engem Lilith? - töprengtem hangosan. Na, nem mintha nem kérdeztem volna meg már nagyjából mindenkit, de őtőle még nem volt alkalmam.
 - Lehet, hogy szeret. Honnan tudod?
 - Jó válasz. - bólogattam elismerően.
 - Ó, Joyce, segíts - hallottam meg Dan hangját, mire felálltam, és odasiettem hozzá.
 - Mi a retket csinálsz? Használtál olajat? - nem válaszolt. - Na jó, kezdjük ezt újra.
Kikotortam a leragadt, odaégett, undi tojást a serpenyőből a kukába.
 Nagyjából tíz perc múlva már a finom (ismétlem, finom) tojásrántottát ettük a konyhapultnál.
 - Vagy csak egy szál alsógatyába mész el suliba, vagy normális ruhába, alsó nélkül? - kérdeztem egy újabb falatot betéve a számba.
 - Normális öltözék, alsó nélkül. Egy tál porcelánba vagy egy tál méhbe lépnél inkább?
 - Egy tál porcelán! Ki választaná a méheket? - fintorogtam.
 - Hát, végül is azt nem mondtam, hogy megcsípnek. Lehet, hogy halott méhekről van szó.
 - De tegyük fel, hogy élnek, és csípnek is. Akkor már kibírok egy-két mélyebb vágást.
 - Jó-jó, értem a logikád - csendben ettünk tovább, aztán a pulton lévő telefon rezgett egyet, én meg azonnal úgy húztam kettőnk közé, hogy mindketten lássuk Daniel üzenetét. Gregtől érkezett, és ez állt benne: "Jó volt a tegnap, van kedved holnap mozizni?". Eltátottam a számat, és Danielre néztem. Ő csak nyugodtan válaszolt "Meglátom, lesz-e programom, de jól hangzik". Miután elküldte, megnyitottam a jegyzeteket, és beleírtam, hogy most játssza-e a nehezen kaphatót, ő meg azt írta vissza, hogy csak lehet, hogy holnap tényleg programja lesz. Kétkedve néztem rá, aztán egy vállrántással elintéztem.
 - Ma délután munkába kell mennem, de anyának mondtam, hogy még hazamegyek. Elvinnél? - kérdeztem elöblítve a tányéromat a mosogatóban.
 - Persze. Most?
 - Ja, csak felöltözöm.
Hamar összekapkodtam magam a fürdőben, és kimentem. Már a kanapén ült felöltözve, és valamilyen valóság-showt nézett.
 - Mehetünk.
A kocsiban ülve leengedtem az ablakot, had járjon a nyári levegő. Nem laktunk messze Danieléktől, szóval igazából sétálhattam is volna, de akkor nem kísért volna el...

Hello Everyone!:)
Újabb Hatefő, újabb fejezetek! Remélem tetszik nektek! És igeeen, éretségi szünet!^-^ Remélem mindenkinek jól telik, nekem mindenképp. 
Kommenteljetek, pipáljatok, iratkozzatok fel:D (Nem, nem vagyok rámenős)

XxC&C

Három - Lilith

"És ha tévedett Shakespeare?

Lenni vagy nem lenni; ez itt a kérdés... De mi van akkor, ha Shakespeare - és Hamlet - nem a jó kérdést teszik fel? Ha az igazi kérdés nem úgy hangzik, hogy legyünk-e, hanem hogy milyenek legyünk?"

- Gayle Forman

- És ti mit csináltok mostanában? Egyáltalán.. mi ez a külső? - támaszkodtam a könyökömre, és felvontam a szemöldököm.