"És ha tévedett Shakespeare?
Lenni vagy nem lenni; ez itt a kérdés... De mi van akkor, ha Shakespeare - és Hamlet - nem a jó kérdést teszik fel? Ha az igazi kérdés nem úgy hangzik, hogy legyünk-e, hanem hogy milyenek legyünk?"
- Gayle Forman
- És ti mit csináltok mostanában? Egyáltalán.. mi ez a külső? - támaszkodtam a könyökömre, és felvontam a szemöldököm.
A hajam a szemembe hullott, amit gyorsan kisöpörtem a szememből, de az megint visszaesett a helyére, amit egyébként már megszoktam, de most kifejezetten idesgesített.
Csak most jövök rá, hogy mennyire hiányoztak, amikor itt ülnek mellettem. A barátnőm bohóckodása, Drew okoskodása, és Chris, aki mindenen nevet, még a legszarabb poénokon is. Borzasztóan utáltam, amikor elkezdődött az egyetem, hogy nincsenek ott mellettem, viszont Liz és Chris nem szerettek volna egyetemre menni, Drew pedig sokkal közelebb talált sulit.
- A galambocskáink egymásra találtak - vigyorgott -, és úgy látszik, jó hatással voltak egymásra.
- De.. - képedtem el. Mindig is tudtam, hogy Liznek bejön Andy, de hogy neki is Liz, arról fogalmam sem volt. Hisz, eddig még lányokkal sem nagyon láttuk, nemhogy.. Lizy. - Ez hogyan.. és mégis.. - értetlenkedtem.
- Egyébként ez az én művem - pislogott Chris elérzékenyülve Liz pasijára. Úristen, ez még gondolatban is furán hangzik, sőt.
- Aha, szeretné - nevetett rám Drew.
- De most.. - nyújtottam el az o-t - Ez komoly? - kérdeztem, mire mind a hárman rám vetették a "mi-nem-világos?" pillantásukat - Oké, befogtam - emeltem fel a kezeimet.
Liz felugrott,
- Akkor úszunk, vagy mi lesz?
Izgatottan néztem a szemébe. Elég volt egy pillantást vetnünk a másikra, azonnal elkezdtük levenni a ruháinkat. Régebben mindig, amikor lejöttünk fürödni versenyeztünk, hogy ki tudja előbb elúszni a bójáig és vissza. A szabály az volt, hogy aki veszít, azt belelökjük a mélyvízbe. Szó szerint.. Van egy szikla, amiről a vízbe szoktunk ugrálni, de igazából nagyjából mindenki, aki itt lakik szokta csinálni.
Főként azért szeretem ezt a játékot, mivel sosem szoktam veszíteni.
Aha. Idáig.
Liz helyzetelőnyből indult, sokkal hamarabb kész lett a vetkőzéssel, mint mi, nagyjából a bójáig tartotta az első helyet; Drew egy izomkolosszus lett, simán leelőzött minket, ő ért be elsőnek, amitől majdnem megfulladtam, ugyanis meglepetésemben lenyeltem egy adagot; Chris pedig csalt, mivel a végén, amikor álltam volna fel a sekélyebb résznél vissza lökött. Persze ez egyiküket sem hatotta meg, az ölükben cipeltek fel, és dobtak le a hatalmas kőről.
A szabadesés az egyik legjobb dolog a világon, még ha nagyjából csak két-három másodpercig is tart.. az adrenalin, ahogy a hajad az arcodba csapódik, valamint a hűvös szellő, ami meglehetősen kellemesen hat a borzasztóan meleg időben, ezek olyan egyveleget alkotnak, ami miatt bármikor, bárhol csinálnám ezt.
Emlékszem, egyszer Chris anyukájával elmentünk ejtőernyőzni, ami valami fantasztikus érzés volt, habár hihetetlen módon olyan érzésem volt, mintha rám zárták volna egy cella ajtaját, ám amikor lenéztem az elképesztő magasságból csak a lenyűgözöttség maradt meg bennem.
Akkor, amikor kiugortam először bepánikoltam, nem tartott semmi, a gravitáció törvényeire voltam bízva, attól féltem, hogy - bár tudom, hogy ilyesmi nem nagyon fordulhatna elő - a lábam hátrafeszül, a gerincem megroppan, és tehetetlenül fejjel a betonba csapódok. Tudom, hogy gyerekesen hangzik, de még csak 15 éves voltam akkor.
A második holtpont akkor volt az ugrásban, amikor meg kellett rántani a táska kioldóját, és a testemet felrantotta az ernyő. Abban a pillanatban azt hittem, hogy az életbe nem fogok többet levegőt venni, minden levegő kipréselődött a tüdőmből.
És igen, ez úgy hangzik, mint valami borzalmas dolog, ám a pozitívak jócskán vezettek a listámon; azonnal készen álltam volna egy újabb ugrásra, de borzasztóan drága volt ez így is, és nem akartam nagyon az anyagi költségvetéseinket növelni, azzal, hogy simán eljátszok annyi pénzt, hogy abból két hétig elélt volna a családom. És bár anya a lelkemre kötötte, hogy ezzel ne foglalkozzam, de akkor sem tudtam átsiklani efelett.
Aztán jött a hidegvíz. Szó szerint. A mélyebb részeken még borasztó hideg a víz, ami valószínűleg az oriási fáknak volt köszönhető, amik szinte teljesen kitakarták a napot ezen a részen - és hol máshol lenne az ugró-sziklánk, mint a legárnyékosabb résznél?! Kezdem azt hinni, hogy a barátaim enyhén mazoista hajlamúak.
A lábaimmal fellöktem magam a felszínre, majd a szememből kitörölve a vízet pislogtam fel a kurjongató barátaimra.
- Nem jöttök? - csaptam a víz felszínére, és elővettem a legangyalibb mosolyomat - Jó meleg.
- Tényleg? - vonta fel a szemöldökét Chris, de sokkal inkább tűnt érdeklődőnek, mint gyanakvónak, mint amilyet a baráti társaságom másik fele produkált. Magyarul, simán bekajálta.
- Aha.
Chris-nek több se kellett, azonnal levetette magát valami olyasmit kiabálva, hogy "itt jön a bombaaaa!".
Párhuzamban azzal, hogy becsapódott felvisított, mire egy emberként szakadt ki hármunkból a nevetés. Chris olyan morcos tekintetett vetett rám, hogy egy pillanatig elgondolkodtam, ezt vajon be gyakorolta-e a tükör előtt, vagy pedig ösztönösen jött neki, de aztán a második opciónál maradtam, ugyanis Chris a kis csapatunkban a szexi rosszfiú, akinek minden megmozdulásában benne van az "ultramenő lazaság", legalábbis régen a suliban így volt.
Távolabbról megszólalt a mobilom jelzőhangja, mire kissé csalódottan kezdtem kifelé lépkedni.
- Mennem kell dolgozni - szóltam vissza a vállam felett, amit követően két csobbanást hallottam, aztán pedig káromkodást, és egy csattanást. Elképedve néztem vissza a röhögő Chrisre, a vízben elmerülő Lizzy-re, a és a mérges, csurom vízes Andrew-ra. - Mi a..
- Na, menjünk - ereszkedett bele a vízbe az előbb említett somolyogva, aztán pedig bemutatta a csapkodó bálna úszását. Sóhajtva ráztam meg a fejemet, és futva indultam ki a partra. Bementem a kis sziklákkal körbevett erődünkbe, majd gyorsan átvedlettem a fürdőruhámból rendes ruhákba, összerámoltam a cuccom, majd sietve odaintve a srácoknak rohantam tovább.
A motoromhoz odaérve azonnal felpattantam rá. Hátra nyúltam, hogy betegyem a táskámat a tartó részéhez, de mivel nem figyeltem, így belenyúltam valamibe, mire elfintorodtam, de tovább matattam, természetesen eredménytelenül. Szitkozódva fordultam hátra, és nyitottam ki a reteszt, és dobtam bele szütyőmet, ami alig fért el, de ezzel nem foglalkozva rácsaptam a fedelét. Lenyomtam a kuplungot, és kicsit megtekertem a gázkart, mire berregve indult el a járművem. Kicsit gyorsabban mentem a kelleténél, de mentségemre legyen mondva, baromira siettem. Az arcomból kitűröm a hajamat, amit a szél belefújt, mire érzem, hogy a kezem nedves csíkot húz rajta. Elveszem a kezemet az arcomról, és belepillantok a tenyerembe, amin egy nagy olajfolt díszeleg. Sóhajtva törlöm bele a rövidnadrágomba a kezemet, és leszállok a járgányomról, miután leparkoltam a helyemre a parkolóban.
Gyorsan szedem a lábaimat, és lépek be az ajtón. A karórámra pillantva konstatálom magamban, hogy éppen időben érkeztem. Még csak négy óra van, de máris tele van az egész hely. Az öltöző folyosóra futva érkezem meg, amit rögtön meg is bánok, ugyanis rögtön belefutok egy kemény mellkasba. Zavartan lépek egy lépést hátrébb, és felpillantoka férfira. A seggfej pincérsrác.
Fújtatva próbálom kikerülni, de ő, mintha élvezné az egészet, egy arrogáns vigyorral az arcán velem együtt lépett jobbra. Mivel valószínűleg eljátszotta volna ezt még néhányszor, ezért inkább nem is próbálkoztam tovább. Unottan pillantottam fel rá.
- Dolgoznom kell.
A mosolya - ha ez lehetséges - még szélesebb lett. Kezét felemelve közelített az arcomhoz, mire ideges tekintetet vetettem rá, de ő természetesen nem foglalkozott vele.
- Van valami.. - húzta végig az ujját az arcomon - ..itt. - állt meg az arcélemen, mire bosszúsan elütöttem a kezét, és karba fontam a kezemet.
- Motor olaj - húztam végig a tenyeremet az előbbi ponton, és megint megpróbáltam kikerülni, de most is elém állt. Mérgesen biccentettem fel a fejemet, hogy lássam az arcát. - Mi van már?
- Ben üzeni, hogy menj fel az irodájába. - hajtotta előrébb a fejét, mire hátráltam egy lépést, de hiába, ugyanis velem együtt mozdulva lépkedett felém, egészen addig, amíg neki nem ütköztem a falnak, így beszorulva közéjük. - Nyugi, Angyalom. Nem harapok - húzódott ragadozó mosolyra az ajka - Legalábbis nem mindig - kacsintott rám, mire levegő után kaptam. Ő hátrébb lépve, rázkódó vállakkal nézett rám, mire a mellkasára ütöttem, és a pult mögül kilépve felszaladtam a lépcsőn.
Megálltam az egyetlen ajtó előtt a helyiségben, vettem egy mély lélegzetet, és bekopogtam, mire felhangzott egy halk, morgás szerű "jöhetsz!".
- Mondták, hogy jöjj.. - kezdtem, de félbe szakított. Megint.
- Tudom. - intett le - Tegnap Sophie és Damien is eléggé dícsérték a munkád, szóval maradhatsz. Amennyiben nem fogsz elkésni - küldött felém egy kissé félszeg pillantást, mire megköszörültem a torkom, de inkább nem mondtam semmit. Bólintottam, és kiléptem az ajtaján. Vajon a bunkó seggfejet hívják Damiennek? Egyébként még be sem mutatkozott múltkor - most sem -és az előbb már flörtölt velem. Micsoda.. ahh, nem szoktam ennyire felhúzni magam a dolgokon, meg nem vagyok ennyire maradi, de ez most valamiért különösen irritált.
Az öltözőben egy vizes papírzsepivel letöröltem az arcomat, megigazítottam a hajamat, és magamra kentem egy minimális sminket - azaz szempillaspirált, és szemcerúzával kihúztam a szememet. Magamra vettem a borzasztóan szűk ruhát, és a lapostalpú cipőmet. A kötényemet felkötöttem, egy jegyzettömböt, és egy tollat raktam a zsebébe, habár valószínűleg nem fogom használni.
Fellépkedtem a lépcsőn, ám most nem az irodába mentem, hanem az "elit-VIP-kivételezettek helye-stb" részhez, ahol egyszerre nagyjából négyen is odaintettek magukhoz. Elindultam a legközelebbi emberhez, aki egy cigaretta füstbe burkolózott, bérgyilkos-külsejű harmincas pasi volt.
- Mit hozhatok? - léptem oda, és megpróbáltam kipislogni a szemembe beleszálló füst miatt keletkezett könnycseppeket, mindezt úgy, hogy ne vegyék észre.
- Egy Jacket, és egy Marbolot. - köhintette, és közben farkasszemet nézett az előtte ülő pasival, aki a mellette ülő lány kezét szorongatta, aki elég kínosan érezhette magát, ugyanis folyton fészkelődött.
- Azonnal hozom.
Még felvettem a másik két rendelést is, és lerohantam, eldaráltam a pultnál tevékenykedő May-nek, aki egy tálcára pakolta az egészet, és a kezembe nyomta.
Lepakoltam az asztaloknál, de addigra már felvettem újabb ötöt, illetve visszafelé menet, lent a boxoknál még egyet.
Épp' indulni akartam, amikor egy kezet éreztem meg magamon.
Dühösen fordultam meg, és csaptam rá az illetőre. A pasi 18 év körüli lehetett, nem mondanám csúnyának, de seszínű hajával, és barna szemével simán beleolvadt a tömegbe.
Ja, és már egyáltalán nem volt szomjas.
Közelebb léptem összehúzott szemöldökkel, és úgy morogtam neki.
- Ha még egyszer ezt csinálod, letépem a kezedet, és megetetem veled - mondtam halálos komolysággal, farkas szemet nézve az illetővel, aki mintha egy oltári nagy poént sütöttem volna el, hangosan felröhögött. - Nem vicceltem.
Hátatfordítva odamentem a pulthoz, és az éppen szabad Jerhez léptem, és elé csúsztattam a sárga színű post it-tömböt. Végül mégis csak jól jött, ugyanis egy idő utan nem tudtam fejben tartani a rendeléseket.
A munkaidőm lejárta után fáradtan battyogtam ki az ajtón, és kilépve szinte arcon vágott a csend. A hangos zenétől már fájt a fejem, és erre még rátett egy lapáttal a fülledt levegő, ami undorítóan keveredett az izzadtság szaggal. Mélyet szippantottam a kissé lehűlt oxigénből.
A szememet dörzsölgtve figyelem egy ideig az autók fényeit, majd hátra indultam a parkolóba.
Felülök a kényelmes bőrülésre, és benyomom a kuplungot, de nem indul. Szemöldökömet ráncolva próbálkozom meg még egyszer, aztán még egyszer. Idegességemben felpattanok róla, és belerúgok, természetesen saját káromra, hisz ha ezek után nem törött el a lábam, akkor soha nem is fog. Szitkozódva húzom fel a hasamhoz.
- Hello Angyalom! - hallottam meg a világ legidegesítőbb hangját. Azután a folyosós incidens után még jobban nem bírom. Olyan.. Fura. Nagy F-fel.
Unottan fordultam a mögöttem várakozó fekete Range Roverhez.
- Ne hívj így! - húztam el a számat, és elő kotortam a táskámból a telefonomat. Vagy ez, vagy sétálok. Bepötyögtem a kódomat, és rányomtam a kis "Daniella" nevezetű gyorshívó ikonra.
- Mi van? - kérdezte köszönés nélkül.
- Neked is szia, Daniel. Oh, ez nagyon kedves, jól vagyok. És te? - megpróbáltam a legkedvesebb hangomat produkálni.
- Szia. - morgott a telefonba. - Mi van?
- Gyere el értem! - parancsoltam rá.
- Most nem megy - nyögött fel.
- Miért? - húztam el a szót.
- Mert nincs itt a kocsim.
- Hol vagy? - kérdeztem.
- Joycéknál. Joycéknél. Nál. Nél. Mindegy.
- És miért nincs ott a kocsid? - értetlenkedtem.
- Kettő okból kifolyólag is. Ó, milyen kis költői lettem. - nevetett fel, mire kissé elemeltem a fülemtől, és értetlen pillantásokat küldtem a telefonom kijelzőjére. - Egy az, hogy nem.. vagyis de. Igen. Ittam.. öh, ittunk. - hát az nem is kifejezés.. - és ezért. - vártam még egy kicsit, hátha mond még valamit, de csak egy sóhajtást hallottam.
- És akkor hogy jutottatok át hozzájuk? - hagytam rá.
- Tudod, drága, édes, kedves nővérkém, van egy olyan drága jó herkentyű, hogy autó.. busz.. - gondolkodott el - autóbusz. Amivel lehet várni.. járni. Szóval ami közlekedésre van kitalálva.
Bólogattam még egy kicsit - a senkinek -, aztán pedig egy köszönés után letettem, belátva, hogy ez teljesen reménytelen, ugyanis nemhogy vezetni, de még beszélni sem tud rendesen.
- Akkor ácsorgunk még itt egy darabig, vagy végre beszállsz, hogy hazavihesselek? - összerezzentem a mögöttem megszólaló hangra. Idegesen fordulok a fiú felé, és egy ideig értetlenül ácsorgok, amíg meg nem értem, hogy miről beszélt.
Végig gondoltam, hogy melyik a rosszabb. Sétálni nagyjából egy órát, vagy beszállni Damien mellé és akkor az úgy nagyjából húsz perc. Töprengve végigmérem a kocsit, és nagyjából úgy nézhettem, mintha egy bombát keresnék az autón. Damien felvonta a szemöldökét.
- Jó - adtam meg magamat. Végül is csak egyszer volt velem.. olyan.. izé. Ezt jól megmondtam. De tény, hogy kicsit túlreagáltam, de az is, hogy sokkal kevesebb miatt is utáltam meg embereket. Igazából, így belegondolva elég sok embert utálok. Elég utálatos ember vagyok. Na jó, ez ellen tenni fogok. Talán.
Odasétáltam az ajtóhoz, de éppen amikor rátettem a kezemet, felpörgött a motor, és nagyjából 3-4 méterrel odébb állt meg megint. Egy darabig értetlenül álltam, felvont szemöldökkel. Unottan sétáltam oda, de megint arrébb gurult.
Szemforgatva sétálok el mellette, tudva, hogy úgyis reménytelen.
- Nagyon vicces vagy - szólok be az eddig nevető fiúnak, aki most a mosolyát elfolytva szállt ki az autóból.
- Jól van, ne haragudj. - mosolygott rám. Karba fontam a kezemet, és felvont szemöldökkel bámultam rá.
Ő odasétált az anyósülés ajtajához, kinyitotta és így fordult felém. - Hölgyem.
A fejemet rázva ültem be az ülésre, és elfojtottam a mosolyomat, próbáltam szigorúan ránézni.
Miután becsapta az ajtómat, és ő is beszállt a vezetőülésre, beindította az autót.
- Queen Road 565. - diktáltam le a címünket halkan, mire egy oldal pillantást vetve rám bólintott. Nyomasztott a csend, szóval a rádióhoz nyúltam, és bekapcsoltam. Egy CD volt benne, amit valószínűleg utoljára hallgatott, mivel azt indította el autómatikusan.
A hangszórókból egy halk basszus csendült fel, mire a szemem elkerekedett, a szám pedig elnyílt.
- Te ilyeneket szoktál hallgatni? - kérdeztem elámulva.
- Igen, a kedvencem. - horkantott - Amúgy meg szeretek virágos réteken elnyúlva a nyuszikáimról elmerengni - vékonyította el a hangját, majd nevetve rám pillantott - Csak néha, amikor ideges vagyok. Amúgy inkább az a Rockos típus vagyok. - adta meg a kissé komolyabb választ.
- A normálisabb fajtát, vagy azt, amit a süketek és az elmebajosok hallgatnak? - villantottam rá egy félmosolyt, mire még jobban nevetett.
- Az elmebajosokra szavazok - harapott az ajkába. Oh, ti szentséges aprószentek! Ez benne lehetne az év legszexisebb mozdulatai könyvben. És azok a szájak! Az alsó egy kissé vastagabb, mint a felső, és csodás sötétrózsaszínűek.
Oké. Kezdek meghibbani. Még életemben nem vonzottak a szájak. És ez borzasztó hülyén hangzott. Lehet, hogy nem tesz jót a sós kávé? Vagy romlott volt a szendvicsben a majonéz? Egyáltalán ettem ma szendvicset?
Megráztam a fejemet, mintha csak így akarnám elűzni a gondolataimat.
- Holnap majd elviszem szerelőhöz a.. motorodat. Aztán pedig elviszem hozzátok. Jó?
- Miért akarsz segíteni? - méregettem gyanúsan, mire felsóhajtott.
- Csak úgy.
Felvontam a bal szemöldökömet, de nem szóltam semmit.
- Rendben. Ha ezt akarod.
- Igen. - vágta rá.
Oké, ezt besorolhatnám életem legfurcsább beszélgetései közé.
Amikor odaértünk a házunk elé Damien leparkolt, és leállította az autót. Ahogy elfordította a kulcsot minden fény kialudt, csak egy távoli lámpa világított be az ablakon. A házunkban sötétség uralkodott, valószínűleg Jas és Mira is már elaludtak.
Egy ideig csak némán tanulmányoztam az arcát, az orra egyenes vonalát, a kissé elmosódott arccsontját, a szemét, ami így, sötétben teljesen árnyékba borult, a szája ívét, a kiugró arccsontját. És megint meg kellett állapítanom, hogy jól néz ki. Sőt..
Rá kell jönnöm, hogy nagyon sekélyes lettem.
A kezemmel a hajamba túrtam a kusza gondolataim miatt. Lehajtottam a fejemet, és behunytam a szememet, így számoltam visszafelé száztól, nyolcasával, hogy kicsit eltereljem a figyelmemet.
Egy halvány mosollyal néztem fel a fiúra, akinek meg mernék esküdni, hogy szinte szikrázott a szeme. Oké, nem olyan "csillagszóró van a szeme helyén" módon, hanem.. amikor valaki úgy néz valaki másra, mintha ő lenne az utolsó darab csoki a világon.
Persze, ez hülyeség.
Persze, ez hülyeség.
- Köszi, hogy hazahoztál - köszörültem meg a torkomat - Most mennem kell. - gyorsan kinyitottam és kicsússzantam a kocsiajtón.
- Várj! - szólt utánam, mire megtorpantam. Várakozóan néztem rá, de ő csak elgondolkodva meredt rám, úgy, mintha meg tudnám mondani neki a rák ellenszerét, vagy ilyesmi.
- Igen? - kérdeztem.
- Nem fontos - sóhajtott. - Jó éjszakát!
- Neked is. - csaptam be az ajtót. A motor felzúgott, a kocsi kitolatott, és elhajtott.
Pár másodpercig még néztem utána, aztán pedig kinyitottam az ajtót és bementem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése