"Mindig keresd a jót, a szépet,
mikor az ég csupa felhő."
-Alaya Dawn Johnson
 |
| bocsika, nem tudtam megállni^-^ |
Most is szakadt az eső, és bár nyári zápornak ígérkezik, de szinte mindent elmosott, és ha most abba is hagyja minden csupa sár lesz. Ráadásul ilyenkor még motorozni sem tudok, ugyanis.. hát, nem tudom ki az az elvetemült, aki csinálja ezt, ugyanis ha én ilyenkor az útra hajtanék vele, szerintem közlekedési dugót csinálnék - ráadásul amilyen szerencsés vagyok, valószínűleg a legforgalmasabb úton tanyálnék el.
- Ghmrghmmkhmm.. - szemöldök felvonva fordultam hátra, és meredtem Mirandára, aki éppen valami érdekeseeeet csinált - nem tudnám pontosan leírni, de valami olyasmit, hogy szinte teljesen lecsúszva a fotelról a könyökére támaszkodott, és a lábával csapkodta a dohányzó asztalt.
- Öhm.. Rendben?! - nem, nem néztem totális elmebetegnek, és igen. Én egy transzvesztita vérfarkas vagyok.
- Unatkozom - nyöszörögte. - Csináljunk valamit!
- Mit?
- Kő, papír, olló! - kiáltott fel lelkesen, mire tettetett megrökönyödéssel rábámultam. Oké, ez nekem is eszembe jutott.
- Jó - adtam meg magamat. Leültem mellé, és szembefordultam vele.
- Kő, papír, olló..
***
- Na jó, tudod kivel játsz ilyet. - húzta fel sértődötten az orrát, mire elvigyorodtam. Már legalább hússzor legyőztem, zsinorban.
- Na, még egyet, és ha te nyersz, nem kell játszanunk többet - kértem.
Mira egy ideig még méregetett, aztán egy nagyot sóhajtva huppant le mellém.
- Kő, papír, olló - mondtuk egyszerre.
Én ollót mutattam, ugyanis Mirának az volt a taktikája, hogy mindig papírt mutatott (tényleg nem tud játszani a lány), de most változtatott a taktikáján. Elnevettem magamat a közismert jelt látva.
- Ez nem ér! - kiáltottam vigyorogva.
- De, de! Üti az ollódat, szval' nyerteeem! - ugrott fel. - És most eszek valamit.
- Egyél! - vonogattam a vállamat, és visszatértem az előző elfoglaltságomhoz: bámulni az esőt.
Az eső még jobban rákezdett, szinte alig látni valamit, de még így is kiszúrtam a nagyon is ismerős Range Rovert, ami éppen ebben a pillanatban kanyarodott be a feljárónkra. Összevontam a szemöldökömet, és kérdőn néztem a fekete kocsira. Mégis mit keres itt?
A következő pillanatban már csapódott is a vezetőülés ajtaja, és a csupa feketébe öltözött Damien lépett ki belőle, aki a másodperc tized része alatt olyan vizes lett, mintha megkérték volna, hogy álljon be a Niagara vízesés alá.
Damien átkocogott az előkertünkön, és megállt a verandánkon. Felpattantam az előbbi helyemről, és sprintelve futottam ki az előszobába, nehogy Mira vagy Jas nyisson ajtót.
Éppen idejében érkeztem - Miranda az előszobában lébecolt, és igyekezett úgy kilesni az ablakon, hogy a fiú ne lássa meg.
Megragadtam a karját, és suttogva szólaltam meg:
- Menj innen - toltam a nappali ajtaja felé - menj már!
Miután megbizonyosodtam róla, hogy Mira nem fog visszajönni - hanem valószínűleg a konyha ablakból fog tovább kukkolni - kinyitottam az ajtót, ahol egy csurom vizes Damien állt - és.. úristen. Oké, neki meg van a hat kocka. És a karja. Jézusom, oké, el ne ájuljak.
- Szia - köszörültem meg a torkomat, amikor észrevettem, hogy kicsit elkalandoztam.
- Visszahoztam a motorodat - villantott rám egy 1000 wattos mosolyt - Csak az egyik cső repedt el benne, azt már kicseréltem.
- Te? - méregettem bizalmatlanul. Megölöm, hogyha nem fog elindulni, és valamit csinált vele. Komolyan.
- Nem bízol a technikai tudásomban, Angyalom? - vigyorgott kajánul. Természetesen most olyan laza volt, hogy azt vártam mikor folyik szét. Na mindegy.
- Aha, de - bólogattam.
- Ez nem valami meggyőző - vonogatta a szemöldökét - Esetleg szeretnéd kipróbálni?
Szemforgatva nyúltam a fogason lévő kabátomért - természetesen nem azért, hogy kipróbáljam, hanem mert én is szeretnék egy pillantást rá vetni, sokkal könnyebb itt megölni és eltüntetni valakit, mint egy forgalmasabb helyen.
Damien egy "ez most komoly?" pillantást vetett rám, mire unottan felvontam a szemöldököm, jelezve, hogy "hülye vagy, és szeretném, ha elásnád magadat. Most".
- Nagyon rossz kis angyalka vagy - ciccegett.
- Fogd be! - forgattam a szememet.
Kocogva tettük meg az utat; ő a kocsija csomagtartójához, én a garázsajtóhoz mentem. Kilakatoltam a zárat, és feltoltam a nehéz vasszerkezetet.
Felkapcsoltam a lámpát, és megfordulva intettem Damiennek, hogy ide lerakhatja. Szinte úgy emelgette a motoromat, mintha pihesúlyú lenne, amin eléggé meg is lepődtem, ugyanis a tapasztalataim alapján nagyon nehéz, ám egy pillantást vetettem Damien karizmára, és azonnal megértettem: még pólón keresztül is jól kirajzolódtak a kemény izmok, és nagyjából végig mérve az egész testét, rájöttem arra a fene nagy önbizalma okára - valószínűleg a lányokat alig bírja levakarni magáról. Haha, hát az biztos, hogy én nem fogok erre még rátenni, sőt.
Bár azt elismerem, hogy tegnap egész rendes volt, és haza hozott, meg meg is szerelte a motoromat, szóval talán nem kéne ennyire gorombáskodnom vele.
- Kösz - nyögtem ki, amikor már egy ideje ott álltunk a néma csendben, és vártuk, hogy a másik szólaljon meg előbb. Damien arcán csibészes mosoly jelent meg - valószínűleg pont erre várt.
- Szívesen, Angyalom. Máskor is. - oké, ezt most úgy mondta, mintha valami más is lenne a szavai mögött, nem feltétlenül jó értelemben.
Összeszedtem minden megmaradt illedelmességemet, és mosolyt varázsolva az arcomra a ház felé tessékeltem.
- Kérsz egy kávét? Teát? - soroltam, majd tettetett elgondolkodással végigmértem, és csúfondárosan megszólaltam - Kakaót?
- A kávé megteszi - van egy olyan érzésem, hogy nagyon is jól szórakozik rajtam.
Amint beléptünk az ajtón a konyhából csörömpölés hallatszott, majd egy elfojtott torok köszörülés. Csend.
Damien kérdőn nézett rám, egyik szemöldökét felvonta. Megvontam a vállamat, jelezve, hogy nem tudok semmit.
A konyha ajtóhoz mentem, aztán benyitottam. Miranda az asztalnál ült, kezében egy könyvvel, maga előtt kettő darab zsemlével, és látszólag nagyon belemerült valamibe. Mondanám, hogy a könyvbe, de..
- Inkább így - vettem ki a kezéből, és megfordítva vissza raktam oda. Mira szúrós pillantást küldött felém, és én eléggé élveztem, hogy végre kicsit ő ég helyettem, ugyanis általában én vagyok a cikizésre váró célpont - na, nem mintha annyira béna lennék, de valamiért szeretem magamat olyan helyzetekbe sodorni. Habár ez annyira nem volt nagy, és csak Damien előtt, de a lényeg, hogy élvezhettem.
A pulthoz sétáltam és felraktam egy adag vizet forrni, elővettem egy kissebb bögrét, egy kávéskanalat, raktam bele ilyen kávé-port (nem tudom pontosan, hogy hívják), és beleöntöttem az éppen felforrt vizet.
- Hogy szereted? - pördültem meg a tengelyem körül és kutatóan néztem az ajtóban ácsorgó fiúra. - Várj, kitalálom - vigyorodtam el - Nyugodtan ülj le! - néztem értetlenül rá, mire felnevetett.
- O-kééé.. - nyújtotta el a szót.
Damien pont úgy nézett ki, mint aki erősen issza, cukor nélkül, egy egészen kicsi tejjel.
Ő felvont szemöldökkel bámulta a cészét, aztán kérdőn rámnézett - Honnan tudtad?..
- It's magic - vigyorodtam el. Magamnak is töltöttem, és vele ellentétben én jól megcukroztam és beleöntöttem egy fél liter tejet. Leültem hozzájuk az asztalhoz, és meglepetésemre - oké, igazából számítottam rá - beszélgetésbe elegyedtek, és éppen a kedvenc zenéiket tárgyalták ki. Nagyjából ugyanabban a kategóriában mozognak - mármint a zene terén -, habár Mira szereti a kicsit alteresebb, vagy depisebb számokat is.
A kávésbögrém alján megmaradt cukrot bámulva elmélyedtem a gondolataimban - igazából nem nagyon egy téma körül gondolkodtam, csak hagytam csapongani a gondolataimat. Mindenféléről gondolkodtam - a könyvem esetleges befejezésein, elmondtam magamban az év végi vizsgám tételeit - amiből egyébként kitűnő lettem -, végigpörgettem a napomon az agyamat, és a piros kockákat is megszámoltam az asztalterítőn.
A telefon csörgése szakított ki gondolataimból, és ösztönösen nyúltam a zsebemhez, de nem az enyém volt.
- Haló? - szólt bele Damien, és egy kissé arrébb ment, hogy nyugodtan tudjon telefonálni.
Amint hallótávolságon kívűlre került, Mira küldött nekem egy olyan pillantást, amiből egyértelműen kiolvastam, hogy neki szimpi a srác, és áldását adja a dologra. Én erre megajándékoztam egy felháborodott pillantással. Miranda megvonta a vállát.
- Bocsi, de mennem kell dolgozni - Damiennek ráncok ültek a homlokán, ami miatt jóval idősebbnek nézett ki a koránál.
- A bárba? - kérdeztem meglepetten - Még csak két óra van!
- Angyalom, szerinted csak egy állásom lehet? - küldött felém egy ideges mosolyt, mire megforgattam a szememet.
- Baj van? - kérdeztem, ugyanis egy perc alatt kudarcba fulladt a laza-menő srác image, és helyette egy igazán aggodalmas férfi álldogált előttem.
- Hm.. azt nem mondanám - na, tessék, már megint azzal a "van mélyebb jelentése a dumámnak, ne is kérdezd" hangján szólalt meg.
- Okééé - húztam el a szót - Ki kísérlek.
Néma csendben tettük meg az utat az ajtóig, ahol hirtelen lecövekeltem, és kissé feszülten figyeltem az előttem álló srácot, aki szintén engem fürkészett sötét szemeivel.
- Köszi a motort.. - hirtelen a fejemhez kaptam, mivel rájöttem, hogy mit felejtettem el. - Mennyit adjak?
- Ingyen csináltam. - vont vállat.
- Mi? - hökkentem meg.
- Ja, volt otthon ami kellett, és nem is volt nagyon mit javítani, csak pár csavar kilazut.
- Oh.. köszönöm.
Pár percig még álltunk ott, és én azon tűnődtem, hogy valakinek hogy lehet ilyen szép, mély kék szeme. De tényleg, előszőr, amikor megláttam azt hittem, hogy fekete, de ahogy most ráesett a fény, látszott milyen igazából.
- Ö.. én akkor most mennék - zökkentett ki a kábulatomból. Najó, most tuti, hogy tisztára idiótának néz, amiért bamba képpel az arcába bámultam. Ráadásul elállom az ajtót. Szép volt, Lilith! Gratulálok magamnak.
- Ja, persze. Bocsi. - kinyitottam ki az ajtót, és arrébb léptem, hogy ki tudjon menni. - De tényleg, nagyon köszönöm és..
- Ha még egyszer kimondod, hogy köszönöm, többé nem állok veled szóba. - vicceskedve rámnyújtotta a nyelvét, mire mosolyogva rágrimaszoltam.
- Szia.
- Hello - intett, aztán beszállt a kocsijába, és két napja már másodszorra elhajtott a házunk elől.
Oké, így átgondolva a dolgokat, olyan mintha valami béna romantikus film legbénább jelenetébe csöppentem volna.
Szemforgatva sétáltam vissza Mirához, aki most éppen zöld színű fagyit kanalazgatott, amit amúgy nem tudom, honnan szedhetett, ugyanis anya sosem hozna ilyen "egészségtelen vackot" haza.
- Honnan van? - böktem a doboz felé. A fiókhoz sétáltam, és egy kanalat vettem elő.
- A hűtőben találtam. Nem tudom kié volt, de hát.. mostmár az enyém. - egy mosolyt villantott a fagyira, és tovább kanalazta.
Odahúztam mellé egy széket, és próbáltam egy falatnyit kiszedni, de éppen amikor már majdnem hozzáért a dobozhoz Mira arrébb húzta. Olyan arcot vágott, mint egy dühös kiscica.
Oké, lássuk csak. Az egyetemen hogy csináltam? Oo, megvan. Elkiáltottam magamat, hogy "Ott egy szexi pasi!".. Na jó, kicsit máshogy, de ez volt a lényeg. De itt nincs egyetlen olyan srác se, akire megfordulna, és abba hagyná az evést. Neki ez ilyen szent dolog volt.
- Ott egy szexi pasi! - néztem ki a feje mellett az ablakon. Akkor maradjon a tömörített változat. Végül is bevált, Mira épp annyi ideig nézett hátra, hogy bele tudjam meríteni a kanalamat, és egy adagot kivehessek.
Győztes mosollyal az arcomon mentem vissza a nappaliba, ahol be volt kapcsova a tévé, és éppen a Vasember első része kezdődött el rajta. Ámulva huppantam le a fotelbe, és becsúsztattam a kanalat a számba.
- Miranda - kiáltottam el magam - Gyere!
- Mondtam már, hogy ne hívj így! Olyan, mintha az apám minden lépésemet követné.. - Mira eltátotta a száját, ahogy meglátta, hogy mit nézek. A szeme tányérnagyságúra kerekedett, és visítva ugrotta át a kanapé háttámláját. Imádjuk mind a ketten ezt a filmet, de eddig csak gépen néztük, esetleg DVD-n.
***
- Én.. én vagyok Vasember - szavaltuk a már szinte ezerszer hallott szöveget. A két órás film után a besötétített szobában, két tál popcornnal az ölünkben, a kiteregetett képregények között ültünk ketten, ráadásul Mirán rajta volt a szinte már ereklyének számító, Vasember maszk a fején, amit személyesen Robert Downey Jr. írt alá.
Álmodozva dőltem hátra a fotelben, egyszerűen nem tudom megunni ezt a filmet. Imádom a poénokat benne, és a.. a mindent. Egyszerűen ez a legjobb.
- Okidoki - sóhajtottam - Mit csináljunk most?
- Nézzük meg a második részt! - csillant fel a szeme.
Egy jelentőségteljes pillantást küldtem felé - Tudod mi történt múltkor.
- Oh.. - bigyesztette le az ajkát. Na, igen. Az eset. Nem bírtuk ki, és megnéztük a három Vasembert, és aztán pedig az egész Bosszúállók sorozatot. Aztán pedig kezdtük előről, és alvás nélkül folytattuk egészen addig, ameddig már szinte el ájultunk. Megettünk legalább két tonna popcornt, és egy hektoliter kólát is ittunk hozzá. És akkor csak azon éltünk, és napokig nem láttunk mást egymáson, plusz a pihenési idő alatt se mentünk ki, csak amikor nagyon muszály volt.
Aztán hivatalosan megfogadtuk, hogy ilyet soha többé, és vérszerződéssel megpecsételtük. Oké, igazából csak megszúrtuk az ujjunkat tűvel, és összeérintettük - nagy nehezen, ugyanis Mira eléggé visítozott. De annak számít, nem?
- Rámférne egy manikűr - nézegette a körmeit.
- Tudom már! - csillant fel a szemem - Menjünk a plázába! - tudni kell rólunk, hogy imádunk plázázni, habár egymástól, és a többi lánytól is eltérő indokokkal. Mira imád a DVD-s boltban, és a régiség kereskedőnél nézelődni (ott mondjuk én is), én pedig inkább a könyves-, és az ékszerboltban fordulok meg legtöbbszőr.
Miután Mira is beleegyezett felöltöztünk, és beültünk Mira Audijába, aztán pedig elindultunk. Nagyjából 25 perces út alatt Miranda berakott egy CD-t, és azt hallgattuk: valami 40-es években íródott lassú számot.
Sziasztok! Tudom, hogy későn hoztam a fejezetet, és hogy rövid, és kissé bénácska lett, de szerintem elmegy.:) Komizzatok, és iratkozzatok fel!:)
Miután Mira is beleegyezett felöltöztünk, és beültünk Mira Audijába, aztán pedig elindultunk. Nagyjából 25 perces út alatt Miranda berakott egy CD-t, és azt hallgattuk: valami 40-es években íródott lassú számot.
Sziasztok! Tudom, hogy későn hoztam a fejezetet, és hogy rövid, és kissé bénácska lett, de szerintem elmegy.:) Komizzatok, és iratkozzatok fel!:)
XxC&C
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése